Washingtoni Krónika, 1977. szeptember-1978. június (2. évfolyam, 1-4. szám)
1978-03-01 / 3. szám
- 10 AZ ERDÉLYI KISEBBSÉG ÜGYE A VILÁGSAJTÓBAN - A NEW YORK TIMES február 1. száma teljes egészében közölte KIRÁLY KARÓÉINAK a romániai kisebbségek elnyomott helyzetéről Írott levelét, melyet VTNCZE JÁNOSHOZ, a románia kommunista párt egyik vezetőjéhez intézett. A lap megjegyzése: "Ezt a levelet a COMMITTEE FOR HUMAN RIGHTS IN RUMANIA newyorki központja adta át szer - kesztőségünknek. Magyarból fordította: HÁMOS LÁSZLÓ a CHER egyik vezetője." A CHRR[februárban kézhezvett] beszámolója szerint úgy időzítették munkájukat - az európai kapcsolataik segítségével - hogy a londoni THE ECONOMIST es THE TIMES, a LE MONDE és a FRANKFURTER ALLGEMEINE, valamint AMERIKA HANGJA és SZABAD EUROPA RÁDIÓ január végén ismertette a levél tartalmát. A ne—i hezebben megmozgatható amerikai sajtó csak azután lépett akcióba. A kiküldött beszámoló mellékleteihez a CHRR csatolta azt a táviratot is melyet az egyik hírügynökség január 25.-én továbbított Bukarestből és amely szintén dokumentálja Románia kisebbségi politikáját. "NATIONALISM OF ANY KIND BE IT ROMANIAN, HUNGARIAN, GERMAN, JEWISH OR ANY OTHER NATIONALITY IS THE ENEMY OF THE PEOPLES’ INTERESTS, THE ENEMY OF SOCIALISM AND COMMUNISM." A távirat szerint ezen kijelentést Románia elnöke: CEAUSESCU tette a 60. születésnapjára rendezett hivatalos ünnepségen. A CHRR beszámolója részletesen ismerteti. KIRÁLY KÁROLY harcát és életrajzát is. Majd befejezésül megjegyzi, hogy hírforrásaik fedezése érdekében nem közölhetik a miinkájukkal kapcsolatos részleteket .De állandóan dolgoznak a^romániai kisebbségek érdekeiért. Ehhez^a munkához kérik a nagyközönség támogatását. Minden adományt nyugtáznak és sajtó utján elszámolnak. CÍMÜK: COMMITTEE FOR HUMAN RIGHTS IN RUMANIA P.O.BOX "J" NEW YORK, NEW YORK 10028, EGYESÜLETI_BESZÁMOLÓK^- Az AMRE közleménye. Január 10.-én ünnepélyes kerePiE“Eőzoüü“nyxíötták”meg az Egyesült Államok 95. Kongresszusát. FT.DR. BÉKY ZOLTÁN az AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ püspöke ezalkalommal is résztvett az ünnepi istentisztelet Úrvacsora osztásában. Utána az egyházi vezetők egész napos konferenciát tartottak, amelyen Dr. Béky Zoltán ismertette az amerikai magyar református egyházak helyze - tét, a 6 hetes délamerikai egyház-látogatói és előadói körútját, valamint az erdélyi magyarság elnyomott helyzetet. AZ AMSZ WASHINGTONI OSZTÁLYA február 5»-én tartotta meg tisztiujitó közgyülését, melynek eredménye: Elnök TABA JÁNOS; Alelnökök: FT.GYÖRGY ÁRPÁD, BENEDEK ISTVÁN, DR- KABÁL JÁNOS; Főtitkár TÓTH JÁNOS; Titkár ÁBRAHÁM LAJOS; Pénztáros LUTOR LÁSZLÓNÉ; Ellenőrök KÁROLYI JÓZSEF és JÓZSA FERENC; Ügyész KOSZORÚS FERENC; Sajtó TARNAY DÉNES; Fotó: TÓTH LÁSZLÓ; Felügyeleti bizottság: CSERI GÉZA, DR. CSOKONAY PÁL, es SZABOLCSY- ALEXA MÁRIA A CARDINAL MINDSZENTI SOCIETY háromtagú pénzügyi bizottsága felülvizsgálta a nov.6.-án rendezett^Népművészeti Kiállítás elszámolását. A vezetőség a tiszta jövedelem összegéből a következő adományozást tette; Burgcastle Ka - gyar^Iskola: # 200.-, Bátori József Cserkészcsapat: # 100.-,Cserkésztovábbkénző országos táborozás washingtoni részvevőinek költségére:# 200.-, Amerikai Magyar Cserkészszövetség: #50.-, New Brunswicki Magyar Iskola: # 50.-, AMSZ # 50.-, Pittsburgi Magyar Cserkészek # 50.-,/Példaadó elszámolás! Szerk/ A MINDSZENTI SZABADEGYETEM januári programjában "A MAGYAR NŐK SZEREPE NEMZETÜNK TÖRTÉNELMÉBEN" tárgykörből MÉSZÁROS GYÖRGYNÉ tartott előadást. U- tána DR. SPILENBERG GYÖRGY képeket vetitett Zrínyi Ilonáról. - Februárban PROF. PULVÁRI KÁROLY rövid ismertetést adott a Leningrádban megtartott nemzetközi tudományos konferenciáról, majd színes képeket vetitett oroszorszá*gi útjáról, melyre leánya LUCKETT PULVÁRI CSILLA is elkísérte, aki szemé - lyes tapasztalatai alapján magyarázatot fűzött a képekhez. AMRE KÖZLEMÉNYE: NAGYPÉNTEKI MAGYAR REFORMÁTUS INSTENTISZTELET: március 2h. este 7.30. HÚSVÉTI ISTENTISZTELET: 26.án d.e. 11-kor. ÚRVACSORA OSZTÁS. First Congregational Church Alvord kápolna, 10th Se "G" Str.NW.,Washington.