Vízügyi Közlemények, 2023 (105. évfolyam)
2023 / 1. szám - Pannonhalmi Miklós: Halátjárók
78 Pannonhalmi Miklós: Halátjárók változik a hossz-szelvény mentén: a felső szakaszon sziklák, durva kavics, a középső szakaszon apróbb kavics, homok, a torkolat közelében iszapos agyagos mederanyag;- az éves átlagos vízhőmérséklet a felső szakaszon jóval 10 °C alatti, és a hossz-szelvény mentén növekvő tendenciát mutat; a hőmérséklet-változás amplitúdója is a hossz-szelvény mentén növekszik, a forrásvidéken csaknem konstans, míg a torkolatnál a 20 °C feletti is lehet;- az oxigénviszonyok hossz-szelvény menti változása jelentős lehet. 2.1.2. Nagyvízi dinamikus koncepció (Flood Pulse Concept) A folyó folytonosság elmélete gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta a lefuződött vizek, ágak, oxbow tavak jelentőségét a folyóvízi ökoszisztéma működőképességének vizsgálata során. A nagyvízi dinamikus koncepció alapelve, hogy a vízhozam a fő hajtóerő, ami ellenőrzése alatt tartja az ártéri élővilágot és keresztirányban táplálékkal látja el az árteret. A változó száraz-nedves ciklusok optimalizálják a litorális zónát és a kapcsolódó erdő termőképességét, biztosítják a halak táplálkozási és ívási lehetőségeit. A biológiai termőképesség a hullámtéren nagyobb, és - összehasonlítva az állóvizekkel - nagyobb a halak diverzitása és halhozama is. A nagy vízi dinamikus koncepció főbb jellemzői:- nagy ártérrel rendelkező folyókra vonatkozik;- a változó (dinamikus) vízhozam az ártéri élőlények meghatározója;- keresztirányú (folyómeder - ártér) cserefolyamatokra, a tápanyagforgalomra is fókuszál;- a száraz és nedves ciklusok optimalizálják a litorális zónát, a kapcsolódó ártéri erdő termelőképességét, a lebontási folyamatokat;- nagy fontosságot tulajdonít a halak vándorlásának és ívóhelyeinek. 2.2. Folyóvízi élőhelyek A folyóvízi élőhelyek jellemzésére már meglehetősen korán alakítottak ki különböző rendszereket, melyek középpontjában a halak álnak. Huet rendszeres vizsgálatai alapján alakította ki az esésviszonyokat figyelembe vevő rendszerét 1946-ban (Huet 1959). Rendszere a közép-európai folyókra érvényes és a folyó hozamokkal jellemzett esésviszonyait, valamint az áramlással összefüggésbe hozott szélességi viszonyait helyezi előtérbe. lilies 1961-ben alkotta meg a széles körben elfogadott rendszerét (lilies 1961), ami alapján a felszíni folyóvizeket két nagy csoportba sorolta: patakok (rhithron), gyors folyású szakasz, valamint folyók (potomon), lassan folyó szakasz. Ezeket aztán tovább bontva alakította ki máig elfogadott rendszerét (7. táblázat).
