Vízügyi Közlemények, 2023 (105. évfolyam)
2023 / 2. szám
194 Lampl Hugó (1883-1976) alapozást és az öntőtomyos betonozást. Ezt követően a balatoni kikötők felügyelőjeként irányította a balatonfüredi és a szigligeti kikötők megépítését. 1931-ben a Vízrajzi Intézetbe került, 1935-ben a Földművelésügyi Minisztériumban szolgált. Mindeközben az Alföld öntözését megalapozó tervek kidolgozásán is munkálkodott, mellyel Sajó Elemér bízta meg. Az 1937. évi XX. törvény alapján létrejött Országos Öntözésügyi Hivatal (OÖH) egyik alapítója, elnökhelyettese, így az ő kezébe került a hazai öntözésügy közvetlen irányítása. 1942-ben, Kállay Miklós miniszterelnöki kinevezése után átvette tőle az OÖH ideiglenes vezetését, majd 1943 januárjától a Hivatal elnöke lett. Az Öntözési Hivatal megszűnését követően - 1948 júniusától - az Országos Vízgazdálkodási Hivatalban (OVgH), a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumban (KPM), majd az Országos Vízügyi Főigazgatóságon (OVF) teljesített szolgálatot. 1954- ben megszerezte a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet. Doktori értekezésének témája: Munkagödrök víztelenítése talajvízszintsüllyesztéssel”. 1955- ben, 72 évesen vonult nyugdíjba, de ezt követően sem tudott elszakadni a munkától. Nyugdíjasként folytatta aktív szakértői tevékenységét. Fáradhatatlanul elemezte a vízépítő mérnök munkájának legfőbb anyagait, a betont és a talajt. Szakmai tanácsaival, kutatásaival és szakirodalmi munkásságával továbbra is segítette a magyarországi vízügyi szakmát. Amellett, hogy kiváló szakember volt, rendkívüli alapossággal és kísérletező kedvvel végezte kutatásait. Mestere volt a meghibásodott vízi építmények javításának, helyreállításának is. Életének fő műve azfölföld öntözése” c. kötet volt. Nagyrészt neki köszönhető a Tisza-völgy öntözésének megtervezése és létrehozása. Irányításával készült korának szinte valamennyi öntözési főműve. Vezette a Békésszentandrási Vízlépcső (1936-42), a Tiszafüredi Öntözőrendszer (1940), a Hódmezővásárhelyi Öntözőrendszer (1947) építését, a Duna—Tisza-csatoma tervezését (1947-ig), valamint a Tiszalöki Vízlépcső főmérnökeként irányította az alapozás és építés munkálatait. A vízépítési müvek és környezetük harmóniájára törekedett. Súlyt helyezett tájformáló facsoportok, fasorok telepítésére a vízmüvek, csatornák mentén. Ma is korszerű érvényességgel felismerte a vízgazdálkodás környezetvédelmi és kömyezetformáló szerepét. Az 1965. évi nagy dunai árvíz idején már 82 éves volt, amikor nemcsak élénk figyelemmel kísérte az árvíz lefolyását, hanem előrehaladott kora dacára, különösen az általa szerkesztett Pátria vasszádlemezek alkalmazásához nyújtott útmutatásaival értékes támogatást adott a fenyegető árvízkatasztrófa elhárításához. Jeles szakértője volt a vízépítési műtárgyaknak, az alapozási- és földmunkáknak. Több könyv írója (részben társszerzőkkel), jó néhány cikk (csak a Vízügyi Közleményekben közel 20 dolgozat), ismertetés, tanulmány jelent meg tollából.
