Vízügyi Közlemények, 2023 (105. évfolyam)
2023 / 1. szám - A vízügyi igazgatás nagy egyéniségei Takács Lajos (1923-2018)
210 Takács Lajos (1923-2018) 1974. június-júliusában rendkívüli árvízi helyzet alakult ki a Körösökön: öt árhullám követte egymást. A június 12-én indult második árhullám minden korábbi tetőzési magasságot és vízhozamot meghaladott. A Körösök középső és felső szakaszán 104 km hosszban kellett volna töltésmagasítást végrehajtani ahhoz, hogy az árhullám a gátak között levezethető legyen. A nagyobb károk elhárítása érdekében fel kellett tölteni, szükségtározóként alkalmazni a Fehér- és a Fekete- Körös közötti ún. deltát, ahol 71 km2-en 127 millió m3 víz tározódott. Az 1980. évi Körös-völgyi árvíz alkalmával példátlan hevességű áradás indult a Fekete- és a Sebes-Körösön. Július 28-án a Kettős-Körös jobbpartján töltésszakadás keletkezett, itt 200 millió m3 víz 105 km2-t öntött el. A lokalizáció eredményessége érdekében két szükségtározót meg kellett nyitni. Kitelepítettek 4 100 embert. A védekezésben több, mint 15 ezren vettek részt. Ez volt az évszázad legnagyobb árvízkatasztrófája a Körösökön. 1981 márciusában újból egy olyan árvízi esemény alakult ki a Körösökön, ahol az árhullám hidrológiai paraméterei helyenként ismét megközelítették, illetve meghaladták az addig észlelt maximumokat. Az árvizet csak a mályvádi árvízi szükségtározó üzembe helyezésével lehetett biztonságosan levezetni. niSZOhl.liVÉI. Takács Lajos mérnök Építőipari és Közlekedési Műszaki w, |rtf, 1959 , április I. 1213/1959. sataiß «kto \K WHlkl HU IT Budapesti Műszaki es Gazdasagtudomanyi Budapest -„09^. mfyus , 21. /sí- P li A Budapesti Műszaki Egyetemen Bak Sándor KÖ VÍZIG igazgató kíséretében az Aranyoklevél átvétele után (2009. május 21.)