Vízügyi Közlemények, 2022 (104. évfolyam)
2022 / 1. szám - Ungvári Gábor - Kis András: A tiszai árapasztó tározók működtetésének közgazdasági döntéstámogatása
Vízügyi Közlemények, CIV. évfolyam, 2022. évi I. füzet 11 nosítás okozhat. A kvalitatív kockázatértékelésben ugyanis a módszertan kulcseleme az elöntésre és kárkitettségre vonatkozó alkategóriák létrehozása. Ebben az esetben a változók értékekkel történő felruházása átlagértékek és szakértői vélemények figyelembevételén alapul, amiben természeténél fogva helyt kap valamennyi „szubjektivitás (...) meghatározva, hogy mely tényezők és milyen mértékben befolyásolják a kockázati pontszámokat (súlyozott pontszámok formájában)" ('Ganjidoost et al. 2019). Ez a módszer ésszerű kompromisszumot nyújt a további, kifinomultabb és erőforrás-igényesebb árvízkockázat-elemzésre szánt területek lehatárolásában, de hiányzik belőle a költség-haszon számítások során adaptálható, tovább-használható gazdasági érték integritása. Ezt a különbséget (Scorzini & Leopardi 2017) mutatta be, ugyanazon vízgyűjtő területekre vonatkozó, nagyon részletes, párhuzamos módszertani számítások formájában. Kvalitatív kockázatértékelési módszerük a részletesen vizsgálandó területek lehatárolását ugyanazokra a nagy prioritást élvező, kisebb részvízgyüjtő-területekre szűkítette le, ugyanakkor nem sikerült feltárni vele azokat a különbségeket, amelyeket a kifinomultabb kvantitatív értékelési módszer biztosított. Hasonló eredményeket talált Albano et al. (2017) a Serio-völgy esetében. A kockázatértékelési módszertan fejlődése is támogatja az alkalmazott közgazdasági módszer fejlesztését. A számítási teljesítmény növekedése és az egyre részletesebb felbontás azonban önmagában nem teszi mellőzhetővé a szigorú módszertani követelmények alkalmazását (Molinari etal. 2019). A biztonságot prioritásként kezelő, a veszély számszerűsítését a védekezési infrastruktúra kapacitásának adott tervezési szintjéhez kötő döntéseket hatásosan támogatják a költségminimalizáló elemzések (Lendering et al. 2019). Ugyanakkor a számszerűsített kockázatértékelés lehetővé teszi az árvízkockázat-csökkentés nagyságrendjének, mint haszonnak költség-haszon megközelítésű vizsgálatokban történő alkalmazását. A tiszai tározók vizsgálata ezt az elmozdulást tükrözi. Stratégiai szempontból az ebben a tanulmányban bemutatott eredmények kijelölik azt a gazdasági teret, amelyben a Tisza menti tározók árvízkockázat-csökkentő hatásait olyan természetalapú megoldások („nature based solutions”) előnyeivel lehet kombinálni, amelyeket a tározók kialakítása eddig nem hozott magával (Ungvári & Kis 2018). Ez az irány egy szélesebb trendbe is illeszkedik. A környezetről alkotott változó társadalmi nézetek és a hagyományos árvízvédelmi eszközrendszerünk felismert korlátái az árvízvédelem koncepciójának eltolódását eredményezik az ellenálló képességen alapuló védelem irányába (Otto et al. 2018, Samuels 2019). Perdöntő a különbség aközött, hogy korábban védett területek átmeneti elárasztásával csökkentjük az árvízkockázatot vagy a meglévő töltéseket erősítjük és magasítjuk. A természetalapú megoldások az árvízvédelmi intézkedések széles körét foglalják magukban, közös azonban bennük, hogy a védekezés érdekében jelentős
