Vízügyi Közlemények, 2021 (103. évfolyam)
2021 / 1. szám - Váradi József: Vízválságos Magyarország
Vízügyi Közlemények, Cili. évfolyam, 2021. évi 1. füzet 37 oldását célozza, de ide tartozik a Nyírség egyes területeinek veszélyeztetettsége is, amivel sokkal kevesebbet foglalkozunk. Az is igaz, hogy a Homokhátság négy, a Nyírség egy vízügyi igazgatóság területét érinti, ezért a kisebb kiterjedés az igazgatóságnak nagyobb mozgásteret biztosít, amivel a helyiek élnek is. A Homokhátság vízproblémáinak megoldására az 1992-ben átfogóan vizsgált veszélyhelyzet (P'álfai 1992) azonosítása óta több megoldási javaslat készült, a továbbiakban áttekintjük ezeket. 2.2.1. Vízvisszatartás 2002-ben a KEVITERV AKVA elkészítette a konkrét tározási lehetőségek kataszterét, ahol is 56 tározó létesítésére tesznek javaslatot (NVS 2015). A tározókkal 57.2 millió m3 víz megtartását tervezik. Hasznosításuk lehetőségét hat területen említik mag. A programból semmi sem készült el. A Homokhátság átfogó tározási lehetőségének felmérési eredményeit a Terra Stúdió-ÁBKSZ konzorciumának 2007-ben elvégzett vizsgálatából (Terra Stúdió-ABKSZ 2007) tudjuk a következőket: A Homokhátságon összesen: 180 millió nP vizet tarthatunk vissza: • 2 m-t meghaladó duzzasztással: 2 666 ha-on 37 millió m3 • Műtárgy nélküli területi elöntéssel: 12 000 ha-on 70 millió m3 • Természet közeli vízrendezéssel: 13 000 ha-on 73 millió m3 A munka keretében közelítő felmérés és előtanulmány készült, de a munka a területek hasznosításának művelési ág változtatását ösztönző támogatási rendszer és forráshiány miatt nem indult meg. Hozzá kell tenni, hogy a Homokhátság tervezett vízvisszatartási helyeinek megvalósítását annak tükrében lehet megtenni, hogy a hátság belvízveszélyeztetettségét a rendszer azért kezelni tudja, vagyis a rendkívüli belvizek levezetésére a csatornáknak és tározóknak alkalmasaknak kell lenniük. Ez maga után vonja annak kényszerét, hogy egy egészen új üzemrend kialakítása is része kell legyen egy tározós programnak. 2.2.2. E-D irányú vízvezető csatorna és elosztó rendszer kiépítése 2015-ben az OV1BER vezette konzorcium elkészítette a Homokhátság vízellátásának megoldását egy E-D irányú főcsatorna és a vizet szétosztó mellékcsatornák, illetve vizpótlással biztonságos vízellátást nyújtó tározók terveit (.Homokhátság 2014 Konzorcium 2015). A tervek egy része még elvi vízjogi