Vízügyi Közlemények, 2021 (103. évfolyam)
2021 / 2. szám - Liebe Pál, Kumánovics György, Rózsa Attila, Szongoth Gábor, Tahy Agnes, Szöllősi-Nagy András, Csiszár Endre, Pump Judit, Lénárt László: A kutakkal kapcsolatos problémák a felszín alatti vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodás és a vízvédelem területén. (Körkép és kórkép)
Vízügyi Közlemények, Cili. évfolyam, 2021. évi 2. füzet 65 nem körültekintő átszervezések miatt nem tudják megfelelően ellátni a feladataikat. Gyakorlati tapasztalatok, valamint az évek során készült nemzeti környezetvédelmi programok, nemzeti vízügyi stratégiák és vízgyűjtő-gazdálkodási tervek alapján kijelenthetjük, hogy az engedélyező területi vízügyi hatóságoknál ma sem áll rendelkezésre a szükséges létszámú szakember, és sajnos kormányzati döntés sem született a megfelelő személyi háttér-állomány megteremtésére. 7. A vízgazdálkodási feladatok — világviszonylatban szükségesnek ítélt — egységes kezelése helyett országunkban az 1990-es évektől a vízgazdálkodás dezintegrációja folyik. Ennek megjelenése a hatósági feladatokat végző szervezeti rendszer széttagolódása is (katasztrófavédelmi igazgatóságok, öntözési igazgatási szerv, települési jegyzők). 8. Az ország integrált vízgazdálkodását szolgáló, a felszíni és felszín alatti vizekkel egyaránt foglalkozó intézet, a VITUKI megszüntetése az alap és alkalmazott kutatás szintjén is érzékelhető hiányt hagyott maga után. Javaslatok: 1. Meg kel! akadályozni a kutak további engedély nélküli építését, ennek érdekében javasoljuk: • a kútfúrók regisztrációját, • a kutak építésének célirányos ellenőrzését, az engedély nélkül épített kutak, vízhasználatok feltárását, • az ehhez a szükséges feladat- és hatáskörök megteremtésén túl a személyi és anyagi feltételek biztosítását a vízügyi hatóságokon, • a munkákat jól célzott, szakszerű tömegtájékoztatásnak kell megelőznie és kísérnie. 2. A kútfúró képzés teljes vertikumának áttekintését (szakmunkás, fürómester, fúrómémök) és szükség szerint újra szabályozását javasoljuk. 3. A felhagyott kutak feltárásának lehetőségeit javasoljuk átgondolni. Felmerülhet a hulladék kommandóhoz hasonlóan, vagy célzott pályázati kiírással segíteni az ilyen kutak bejelentését a vízügyi hatóságokhoz, amelyek aztán intézkednének ezeknek a kutaknak a további sorsáról. 4. Az, engedély nélkül épített kutak utólagos engedélyezésére (kútrendezés) országos programot javasolunk kidolgozni. A programot hiteles tájékoztatással javasoljuk indítani, ebben be kell mutatni, hogy mi a kútrendezés célja, miért szükséges, milyen segítséget kapnak a kútrendezésben érintettek és mi lesz a kútrendezés folyamata, kik lesznek a köz-