Vízügyi Közlemények, 2021 (103. évfolyam)

2021 / 1. szám - Könyvismertetések - Fejér László: Két 111 éve született mérnök - életrajzi gondolatok Mosonyi Emilről és Dégen Imréről

Vízügyi Közlemények, Cili. évfolyam, 2021. évi 1. füzet 137 tandó tárgyalással. (Fejér 2007) Mosonyi persze - habitusának megfelelően - inkább csitítani igyekezett a radikális hangadókat, de utóbb, a megtorlás idején ezt sem írták a javára. Az 1957-es első félévben még lehetősége nyílott arra, hogy a megkezdett félévet befejezze hallgatóival, ezt követően aztán „két lábbal rúg­ták ki” az egyetemről... Dégen Imre és Mosonyi Emil Dégen főigazgatói kinevezésétől (1955 végétől) kezdve párhuzamos („felső” és „alsó”) pályán futottak kilenc éven keresztül.16 Mosonyinak nemcsak az egyetemről kellett távoznia, hanem leváltották a VÍZI­HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY Elnökség tagjai : Osajághy Gábor, Dégen Imre, Finály Lajos. Gálit László, Holló István, Kassai Ferenc, Kovács György. Lesenyei József, Lászlóffy Woldemár, Mosonyi Emil, Németh Endre, Oroszlány István, Pnpp Szilárd, Pichler János, Salamin Pál, Schulhof Ödön, Sabathiel József, Tanay Jenő, Vajda József, Vitális Sándor. Kivonat a Hidrológiai Közlöny 1959. évi 5. számának 404. oldaláról, az MHT1958. december 19-én megtartott közgyűlésének jegyzőkönyvéből TERV éléről is, és - maga is megvallotta -Dégen Imrének is köszönhette, hogy nem került börtönbe. Dégen lehetővé tette számára, hogy korábbi cégénél igaz­gatóhelyettesként végezze ugyanazt a munkát, amit korábban, s ezek mellett a VITUKI igazgatójától, Stelczer Károlytól17 is kapott egy helyettesi felkérést, amit örömmel elfogadott. Csak amit a legszivesebben csinált volna - a műegye­temi oktatást - azt nem tehette, oda nem engedték többet visszatérni. Sajnos nem találtunk olyan fényképet, amelyen együtt szerepeltek volna. Érdemes és tanulságos ugyanakkor egy kitérőt tenni a kor sajtójában, hol szerepeltek együtt, akár külön-külön, más helyszíneken, vagy egy rendezvényen, avagy egy testületben? Az első ilyen megjelenés a Szabad Nép egyik 1955. évi júliusi számában látott napvi­lágot. Itt esik szó arról, hogy a Propagandista c. folyóiratban megjelent Dégen18 16 Mosonyi visszaemlékezése szerint 1948 őszén, vagy a következő év tavaszán találkoztak először: „Egy megbeszélésen vettünk részt, ahol... egy nemzetközi műszaki konferenciára való kiküldetésem engedélyezéséről is döntöttek. Dégen is jelen volt, aki - emlékezetem sze­rint - a mezőgazdaság úgynevezett szocialista átszervezésével, azaz a magyar parasztság kolhozba kényszerítésével volt megbízva... Váltottunk néhány szót, de találkozásunkat hamar elfelejtettem, mert semmilyen munkakapcsolat nem volt közöttünk. ” (Arpási 2006) 17 Stelczer Károly oki. mérnök (1922-2017) 18 Dégen Imre ekkor még nem volt az OVF főigazgatója.

Next

/
Thumbnails
Contents