Vízügyi Közlemények, 2021 (103. évfolyam)
2021 / 1. szám - Fejér László: A trianoni békeszerződés és a hazai vízügyi politika új helyzete
Vízügyi Közlemények, Cili. évfolyam, 2021. évi 1. füzet Összefoglalva elmondható, hogy a trianoni Magyarország a legtöbb területen súlyos, korábban elképzelhetetlennek tartott veszteségeket szenvedett, s ezek a veszteségek a revízióba vetett hitet mélyen beleplántálták a lakosság minden rétegébe. Azonban a körülmények kényszerítő ereje lassan-lassan az utódállamokkal való együttműködést is napirendre tűzték. Talán a vizek kezelése területén müködö szakemberek voltak azok, akik ezt az együttműködést a kezdetektől a leghatározottabban végigvitték, mert ahogy a régi közhely is mondja: „a vizek nem ismernek határokat”! Az ő feladatuk volt, hogy a több mint fél évszázadon át elvégzett ármentesítési munkák eredményeit, a megmaradt ország árvíz- és belvízvédelmi biztonságát fenntartsák és fejlesszék, s a későbbiek során az öntözések ügyét is előbbre vigyék. Az 1930-as évek során, a nagy gazdasági világválságot követően a konszolidálódott ország a vizek hasznosítása terén új nagy vízimunkák előtt állt. Forrásmunkák Becker Adám (1939): A keleti trianoni határ vízügyi viszonyai. Vízügyi Közlemények, 21. évf. 2. füzet Benedek József (1932): A Duna 1926. évi árvize a Drávatorok környékén. Vízügyi Közlemények, 14. évf. 2. füzet Bogdünfy Ödön (1921): Gazdasági politikánk új útjai. Új Magyar Szemle, 1. sz. Botár Imre-Károlyi Zsigmond (1971): A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944), Vízügyi Történeti Füzetek 4. Dévény István (1956): Becker Ádám (1874-1956) Vízügyi Közlemények, 38. évf. 2. füzet Dóka Klára (2001): A vízügyi szolgálat szervezete és tevékenysége 1919-1985. Pro Aqua Fejér László (1997): Árvizek és belvizek szorításában. Vízügyi Történeti Füzetek 15. VMLK Fejér László (szerk.) (2001): Vizeink Krónikája. Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény (VMLK) Fejér László (2010): A vízitársulatok 200 éve. Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest Fejér László (2020): Kvassay Jenő szerepe a magyar vízgazdálkodás történetében. Vízügyi Közlemények, Kvassay Jenő Emlékszám, OVF, Budapest Fejér László-Kiss József Mihály (2019): 100 éve történt - A Tanácsköztársaság árvize. Hidrológiai Közlöny, 99. évf. 1. sz.