Szlávik Lajos (szerk.): Vízügyi Közlemények, Az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz. Emlékkötet (Budapest, 2020)
1. A Tisza vízgyűjtője, ármentesítése és árvizei - 1.2. A Tisza-völgy ármentesítésének rövid története
14 Szlávik Lajos: Az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz vidékén tevékenykedett. Ekkor épült meg a tiszai árvizek egyik legveszélyesebb kitörési helyét, a hírhedt Mirhó-fokot elzáró Mirhó-gát (1775). Az 1816. évi árvíz hatására kezdődött meg 1818-ban a Körös-völgy felmérése. Az 1830. évi árvíz történelmi jelentőségűvé vált: ekkor rendelték el a - Lányi Sámuel vezetésével végrehajtott - nagy Tisza-felmérés megkezdését és a rendszeres szabályozás terveinek előkészítését. A szabályozási munkálatok tényleges megkezdéséhez szükséges döntő lökést végül az 1844/45. évi árvíz adta. A Tisza-szabályozás megkezdését sürgető felsőtiszai megyék nem tudtak megegyezésre jutni az egymásnak ellentmondó tervek ügyében. Az eredményes együttműködés lehetőségeit biztosító egységes terv kidolgozására Vásárhelyi Pál kapott megbízást, az érdekeltek tömörítését pedig Széchenyi István vállalta. Széchenyi szervező kőrútjai során az egész Tisza völgyét bejárta s az 1844/45. évi árvíz közvetlen tapasztalatai alapján alakította ki a Tiszavölgy rendezésének programját. Elgondolásainak megfelelően készítette el Vásárhelyi közismert - s csupán a felső-tiszai érdekeltségek együttműködési lehetőségeit körvonalazó „Előleges javaslata” után (Vásárhelyi 1845) - ,yl Tisza folyó általános szabályozásának tervét" (1846). A terv részleteit, a szabályozási munkák megkezdését illetően a közismert szakirodalomra utalunk (Dunka et al. 1996). Az 1855. után fellendülő ármentesítési és folyószabályozási tevékenység hatására a következő rendkívüli - bár az 1855. évi tetőzésnél alacsonyabb szinten levonuló - 1860. évi árvíz, sőt az új maximumokat hozó 1867. évi árvíz is már jelentős mértékben csökkenő kártételekkel vonult le. Persze a védekezés sikerének magyarázata nem annyira a tényleges eredményekben, hanem inkább az 1860-as évtized egészében rendkívül csapadékszegény, sőt aszályos jellegében, s az árvizek nem periodikus, hanem elszigetelt jelentkezésében keresendő. E kezdeti eredmények hatására az 1863. évi ínségakció keretében engedélyezett, ill. megindított munkálatok bevégeztével mind az állam, mind a társulatok lényegében befejezettnek, megoldottnak tekintették a Tisza-szabályozás munkáját. Az indokolatlan optimizmusra azonban már az 1870-es évek derekán kezdődő árvizes periódus első nagyobb, 1876. évi árvize, alaposan rácáfolt. A töltések méretei (főleg a csekély biztonsági magasság miatt) nemcsak elégtelenek, hanem ráadásul társulatonként is különbözőek voltak. A Vásárhelyi-terv megtagadása katasztrofális következményekkel járt: a szabálytalan hullámtér kiszélesedő szakaszain tárolódó víztömeg lefolyását megengedhetetlen töltésszükületek gátolták, s a keresztirányú áramlások nyomásának, s a hullámverésnek kitett töltéseket sehol sem védték ártéri füzesek. A szabályozás folyamán elkövetett hibák főleg a szegedi szakaszon halmozódtak fel, sőt azokat itt egy sor helyi műszaki hiba is tetézte. A szakemberek és az érdekeltek már korábban is látták a hibák halmozódását és — főleg 1876 után - ismételten figyelmeztettek a fokozódó veszélyekre. Szeged és az Alsó- Tisza-vidék biztonsága érdekében azonban lényeges esemény nem történt.
