Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Varga György: A Balaton vízháztartási viszonyainak vizsgálata

94 Clement Adrianne-Ish'ánovics Vera-Somlyódy László A XIII. századig a partvonal és a vízszint alakulása lényegesen nem tért el a római kori állapottól. A XIV. századtól a XVII. századig a klimatikus viszonyok változásának hatására a tó szintje megemelkedett és elérhette a természetes hidrológiai egyensúlyt. A vízgyűjtőn nem történt olyan beavatkozás, amely a tó addigi vízháztartási viszonyait érintette volna. Mintegy 60%-os lehetett az erdős-cserjés terület aránya, a Zala és a déli parti mellékvizek alsó szakasza mocsaras volt, amely sok vizet párologtatott el. A hozzáfolyás csak mintegy fele volt a mainak, ugyanakkor a párolgás a maihoz volt hasonló. Ennek következtében - feltehetőleg - a tóból lefolyás a XIV. század végéig csak időszakosan fordult elő. A XV-XVII. században bekövetkezett csapadékosabb és hűvösebb időjárás hatására nagyobb hozzáfolyás és kisebb párolgás alakult ki, emelkedett a vízállás és gyakoribbá vált, nőtt a lefolyás. A XVIII. század elejétől fokozatosan kezdődtek meg azok az emberi beavatkozások a vízgyűjtőn és a parton, amelyek befolyással voltak a tó vízháztartására és vízjárására. A vízgyűjtőn végrehajtott, nagy területet érintő erdőirtások hatására megváltoztak a lefolyásviszonyok, a melegebbre fordult időjárás következményeként szélsőségesebb lett a csapadékeloszlás, fokozódott az erózió. A tó vízszintingadozása növekedett, szélsőségesebbé vált a vízjárás (Bárányi 1975). 1. A Balaton hosszúidejű vízszintváltozásai A Balaton vízállása 1863-ig a maitól merőben eltérő hidrológiai viszonyok között alakult: - a vízgyűjtő terület maitól eltérő növényborítottsága és művelése - a tavat tápláló vízfolyások szabályozatlansága - a Kis-Balaton, a Nagyberek és a Tapolcai-öblözet ősállapota (mocsár, csaknem összefüggő vízborítás) - a Sió-völgy szűkös leeresztő kapacitása, a leeresztő zsilip hiánya - a Balaton vízállásai és vízszintingadozásai 1863-tól a siófoki zsilip és vízmérce üzembe helyezésétől ismertek (2. ábra). Az 1863 utáni vízállások a korábbinál kisebb, de még mindig jelentős vízszintingadozásokat mutatnak. A Sió-zsilip többszöri átépítése, a Sió-meder vízlevezetőképességének bővítése lehetővé tette a vízszintszabályozás fokozatos módosítását, amely a szabályozási sáv fokozatos szűkítését és emelését jelentette (2. ábra). A jelenlegi vízszint-szabályozási előírás 1997 óta van érvényben (VJTUKl 1980). Eszerint a tó vízállásának megengedhető maximuma 110 cm, a minimum (amelynek tarthatóságát alapvetően a meteorológiai és hidrológia tényezők alakulása határozza meg) 70 cm. A közölt vízállásadatok a siófoki vízmérce „0" pontjához viszonyított vízszinteket jelzik. A vízszintszabályozásnak természetesen korlátai vannak. A Balaton természetes vízjárásában - a hidrometeorológiai tényezők jelentős természetes változékonysága miatt - viszonylag kis valószínűséggel előfordulnak olyan időszakok, amikor a jelenlegi szabályozási sávon belül a vízállás nem tartható. Ezek a szélsőségesen szá-