Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)
Tombácz Endre-Gulyás Pál-Mozsgai Katalin: A balatoni vízpótlás lehetséges megoldásainak környezeti vizsgálata
288 Dr. Tombácz Endre-Dr. Gulyás Pál-Mozsgai Katalin volt a három évben az átlagos alatti, hanem ennek az amúgy is kevés csapadéknak is egyre kisebb hányada folyt le. Eredményként a Zala által szállított öszszes víztömeg is jelentősen csökkent, az egy év alatt lefolyt víztömeg Zalaapátiban a sokéves átlagos vízszállítás 39%-ára, Fenékpusztán 32%-ára csökkent. Ugyanakkor a párolgás a már értékelt 2000-2002-es időszakban, főleg a nagy nyári melegek miatt 15%-kal nagyobb volt az átlagosnál (Varga 2003, 2005). A tó jelenlegi alacsony vízállása tehát nem a közvetlen emberi vízhasználatok következménye. Az évi vízelhasználás a Balatonból átlagosan 31 mm/év. Az utóbbi 10 év adatai ettől lényegesen nem térnek el. A vízelhasználáson belül az ivóvízkivétel átlagos mennyisége 24 mm/év, az ipari és mezőgazdasági célú vízkivétel átlagosan 10 mm/év. Vízhasználat után ezzel szemben a Balatonba visszavezetett használtvíz-mennyiség csupán átlagosan 3 mm/év (Nováky 2003, 2005, Varga 2003, 2005). A Balatonra olyan megbízható éghajlati előrejelzésekkel, amelyek a hatásvizsgálatok igényeit maradéktalanul kielégítenék, nem rendelkezünk, ezért a hidrológiai elemzésekhez forgatókönyveket készítettek. E szerint az átlaghőmérséklet a téli félévben 1,5 °C-kal, a nyári félévben 0,5 °C-kal emelkedik. A vízgyűjtőre hulló csapadék a téli félévben 5%-kal nő, a nyári félévben pedig 15%-kal csökken. A 2000-2003-as időszak az éghajlatváltozásokat feltételező modellezett állapotváltozások adta rendszerek szempontjából is szélsőségesnek számít. Tehát ez a négy év mindenképpen speciális esetnek tekinthető. A szélsőségesnek tekinthető évek az éghajlatváltozás feltételezett mértékét is meghaladták, tehát az eddig elfogadott forgatókönyvekből is kilógnak. Azt nem lehet előre megmondani, hogy a következő évben a helyzet továbbra is ilyen marad-e vagy sem. A jelen állapot fennmaradása esetén nemhogy a Balaton, de az egész hazai vízgazdálkodás is nehéz helyzetbe kerülhet a mezőgazdasággal együtt. Ennek megfelelően most a rövidtávú megoldások a jók, a hosszabb távon érvényesülőknél pedig már az alaphelyzetet sem lehet a réginek tekinteni. A klímaváltozást, szárazódást feltételező modellekhez tartozó vízháztartási jelleggörbék tanúsága szerint a rendelkezésre álló eszközökkel a tó jelenlegi fenntartható vízfelülete a lefolyás csökkentésével természetesen is fenntartható. Ez azt jelenti, hogy a globális felmelegedést feltételező helyzetben sincs szükség folyamatos, vagy rendszeresen ismétlődő vízpótlásra (Koncsos-Honti-Somlyódy 2003, 2005). A csapadék és hőmérséklet viszonyok mind a vízgyűjtőn belül, mind azon kívül vízhiányos helyzetet teremtettek, tehát a hiányokkal mindenütt számolni kell. Ez azt jelenti, hogy miután a kritikus időszakok egybeesnek, csak olyan megoldások jöhetnek szóba, amelyek nem teremtenek más pontokon az emberi használatokat korlátozó és/vagy a vízminőségi és ökológiai célállapotokat veszélyeztető hiányjelenségeket még időlegesen sem. A fenti tények ellenére előfordulhat, hogy a következő év meteorológiai, vízháztartási viszonyai továbbra is fenntarthatják a jelenlegi szélsőséges helyzetet. A csapadékváltozások becslésének az általunk igényelt pontossági szintje értelemszerűen nem biztosítható. Ebből azokat a beavatkozásra vonatkozó következtetéseket vonhatjuk le, hogy:
