Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Simonffy Zoltán: A vízpótlás lehetősége karsztvízből

A vízpótlás lehetősége karsztvízhői 241 jában tapasztalt vízszintsüllyedés továbbterjedését. A Balatonra nézve ugyancsak elhanyagolható volt a keleti oldalon található bauxitbányák (Kincsesbánya) hatása is. A bauxitbányászathoz kapcsolódó vízkiemelések jelentősen „átrendezték" a felszín alatti vízgyűjtők határait és megváltoztatták a vízháztartási viszonyokat. A nyírádi és a halimbai vízkivétel magához vonta a Bakony északnyugati részének teljes beszivárgását (4. ábra). Az elapadó források (a természetes vízgyűjtőn kívül található tapolcafői és gyepükajáni források, a tapolcai tavasbarlang forrása, a többi Tapolca környéki és az Eger-víz-\ölgyi források) összes hozama mintegy 1,5 m

3/s volt, továbbá 0,32 mVs-mal csökkent a hévízi és a balatongyöröki források hozama is. A Keszthelyi-hegységet a hatás kevésbé érintette, ezért a Hévízi-tó forrásának hozama főként az északi vízgyűjtő „elvesztése" miatt csökkent, és kevéssé változtak a Balatongyörök-Vonyarcvashegy-Gyenesdiás közelében lévő források hozamai. A vízkivétel azonban meghaladta a beszivárgásból származó utánpótlódást is és a különbséget a tárolt készlet csökkenése fedezte, amit a jelentős és folyamatos vízszintcsökkenés jelzett. Az érintett területekről kitermelt karsztvíz összes mennyisége mintegy 1,3 km

3 volt, kb. a Balaton átlagos vízszinthez tartozó térfogatának 65%-a. A kivett víz egy részét ivóvízellátás céljára fordították (ez a mennyiség 0,5-1 m

3/s között változott), a felesleget pedig vízfolyásokba vezették, változó mértékben megosztva a Marcal és a Balaton vízgyűjtője között. A csúcs időszakában a Balatont tápláló Kétóles-patakba és Tapolca-patakba kb. 1,6 m

3/s jutott, ez még meg is haladta a Balaton vízgyűjtőjére eső források hozamának csökkenését (1,15 m

3/s), azonban mint láttuk - a megcsapolási és a lefolyási viszonyokban kialakult jelentős változásoknak komoly környezeti következményei voltak. A teljes leltárhoz tartozik, hogy az ivóvíz célú vízkivételekből mintegy 0,070 m

3/s tisztított szennyvíz formájában visszakerült a Balatont tápláló patakokba. 2.3. Napjainkban, a bányászat után A nyugat-bakonyi bányákat a 80-as évek végén fokozatosan bezárták, csak a mintegy 0,5 m

3/s mennyiségű ivóvíz célú vízkivételt tartották fenn. Az érintett területeken további 0,3 m

3/s karsztvíz-kivétel működik ivóvíz célra (6. ábra). Az intenzív kitermelés miatt lesüllyedt karsztvízszintek azonban lényegesen alacsonyabbak voltak a források küszöbszintjeinél, tehát a források nem váltak rögtön aktívvá. Jelenleg a Hévízi-tó nélkül még a 0,1 m

3/s-t sem éri el a vízfolyásokba jutó forráshozam (Balatongyörök és Tapolca környezetében is működik a források hozamát hasznosító vízmű). A fedőrétegen keresztül belépő felszín alatti víz a még mindig alacsony nyomásszintek miatt elhanyagolható. A tisztított szennyvizekből származó visszavezetés pedig kb. 0,05 m

3/s. A 90-es években további változást hozott a KisBalaton II. ütemének üzembe helyezése. A Hévízi-tó mintegy 0,3 m

3/s-os majd fokozatosan 0,425 m

3/s-ra emelkedő túlfolyó hozama a Gyöngyös-patakon keresztül az Ingói-berekbe jut, ahol zömében elpárolog. Az utánpótlódás és a vízkivételek közötti különbség egyelőre a karszttároló feltöltődésére fordítódik és ennek ütemétől függően fokozatosan regenerálódnak a források is, kezdve a legmélyebb hévízi forrás megközelítőleg eredeti hozamának visszaállásával, majd a tapolcai források visszatérésével és végül az Eger-víz-\ö\gy\