Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Istvánovics Vera: Vízpótlás és a Balaton ökológiai állapota

Vízpótlás és a Balaton ökoh')giai állapota 181 Tartósan alacsony vízszint megváltoztatná a felkeveredést, ezen keresztül a víz alatti fényviszonyokat és a belső foszforterhelést. Emellett az inokuláció révén köz­vetlen hatása lehet a fitoplankton összetételére és biomasszájára. A felkeveredés és a vízszint kapcsolata biztosan nem lineáris, de a reálisnak tekinthető vízszint-tarto­mányon belül fokozódó felkeveredést várhatunk. A Keszthelyi-medencében a függőleges fénykioltási együttható (K d, itt 1) labora­tóriumi és terepi méréseink szerint a /Q=0,Ü74 [LA]+0,38 (r 2= 1,00, «=300) egyen­let szerint függ a lebegőanyag koncentrációtól ([LA], g irr 3). A medencében K d át­lagos értéke folyamatos terepi méréseink szerint 4 itt 1 volt - igaz, ezt a magas át­lagértéket 2001-2002-ben, tehát eleve alacsony vízállás mellett kaptuk. A fotoszin­tézishez kellően megvilágított (eufotikus) vízréteg vastagsága K c l=A irr 1 értéknél 1,2 m körüli. Csökkenő vízszintnél fokozott felkeveredést, ezzel lineárisan növekvő fénykioltást és exponenciálisan csökkenő eufotikus rétegvastagságot várhatunk. A víz alatti fényklíma romlása kedvez az alacsony fényigényű cianobaktériumok elsza­porodásának (Mur-Lingeman 1992), növeli az oxigénhiány és a redukált üledékfel­szín kialakulásának valószínűségét. A fokozott felkeveredés másik következménye a deszorpciós belső foszforter­helés növekedése. Ez a kapcsolat lineáris lehet. Mivel a Balaton algatermő képes­ségét a foszfor korlátozza, számíthatunk a biomassza növekedésére is. A belső fosz­forterhelés felső korlátját azonban nem a felkeveredés, hanem az üledék hozzáfér­hető foszfortartalma szabja meg, ezért a trofitás várhatóan nem emelkedne a jelen­leginél magasabbra. A felkeveredés a balatoni fitoplankton összetételének alakításában kulcsszere­pet játszik (Padisák et al. 1990). Reynolds és munkatársai (1993) a Siófoki-medencé­ben leírtak egy Dynobrion sociale tömegprodukciót, melynek oka az volt, hogy há­rom hét alatt kb. 4000 irr 3 iszapot szivattyúztak a balatonfüredi kikötő közeléből a nyíltvízbe. Ennek a Balatonban egyébként ritka algának a biomasszája a kotrás kö­zelében 25 g nr 3-re emelkedett, és az „algafolt" a Siófoki-medence teljes területére kiterjedt. A tartósan alacsony vízszinttel összefüggő fokozott felkeveredés aligha járna ilyen szembeötlő és jól mérhető változással, de biztosan megnövelné az üle­dékből a vízbe jutó inokulumok (kezdőpopulációk) méretét. A kezdőpopuláció na­gyobb mérete azt jelenti, hogy rövidebb idő alatt nagyobb végső biomassza alakul­hat ki. Az inokulációs hatás a tömegprodukcióra hajlamos cianobaktériumok ese­tében különösen fontos, mert ezek többsége az üledékben, spóra alakjában telel át. A Balatonban a szűrő Zooplankton elszaporodását eddig is a nagy tömegű, ap­ró (zömében 2-20 ^.m) szemcseméretű lebegőanyag jelenléte akadályozta (G.-Tótli 1992). A fokozott felkeveredés tovább csökkentheti a Zooplankton biomasszáját, így az elsődleges szervesanyagnak a jelenleginél is nagyobb hányada veszhet el a magasabb trofikus szintek számára. Növekedhet a „mikrobiális hurok", azaz a pikoalga/baktérium - heterotróf ostorosok - kerekesférgek/mikroszűrű rákplank­ton táplálkozási út jelentősége. A balatoni ökológiai rendszer amúgy is jellemzően alacsony energiahasznosítási hatásfoka, haltartó képessége (Bíró 1997) a fokozott felmelegedés és felkeveredés együttes hatására tovább csökkenhet. A nyíltvízben a jelenlegi, immár elég tartósan alacsony vízállás mellett egyet­len igazán feltűnő változás zajlott le: a vándorkagyló planktonikus lárváinak egyed­száma közelítőleg felére csökkent. Történeti adatok szerint korábbi alacsony vizái-

Next

/
Thumbnails
Contents