Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)
Istvánovics Vera: Vízpótlás és a Balaton ökológiai állapota
Vízpótlás és a Balaton ökoh')giai állapota 181 Tartósan alacsony vízszint megváltoztatná a felkeveredést, ezen keresztül a víz alatti fényviszonyokat és a belső foszforterhelést. Emellett az inokuláció révén közvetlen hatása lehet a fitoplankton összetételére és biomasszájára. A felkeveredés és a vízszint kapcsolata biztosan nem lineáris, de a reálisnak tekinthető vízszint-tartományon belül fokozódó felkeveredést várhatunk. A Keszthelyi-medencében a függőleges fénykioltási együttható (K d, itt 1) laboratóriumi és terepi méréseink szerint a /Q=0,Ü74 [LA]+0,38 (r 2= 1,00, «=300) egyenlet szerint függ a lebegőanyag koncentrációtól ([LA], g irr 3). A medencében K d átlagos értéke folyamatos terepi méréseink szerint 4 itt 1 volt - igaz, ezt a magas átlagértéket 2001-2002-ben, tehát eleve alacsony vízállás mellett kaptuk. A fotoszintézishez kellően megvilágított (eufotikus) vízréteg vastagsága K c l=A irr 1 értéknél 1,2 m körüli. Csökkenő vízszintnél fokozott felkeveredést, ezzel lineárisan növekvő fénykioltást és exponenciálisan csökkenő eufotikus rétegvastagságot várhatunk. A víz alatti fényklíma romlása kedvez az alacsony fényigényű cianobaktériumok elszaporodásának (Mur-Lingeman 1992), növeli az oxigénhiány és a redukált üledékfelszín kialakulásának valószínűségét. A fokozott felkeveredés másik következménye a deszorpciós belső foszforterhelés növekedése. Ez a kapcsolat lineáris lehet. Mivel a Balaton algatermő képességét a foszfor korlátozza, számíthatunk a biomassza növekedésére is. A belső foszforterhelés felső korlátját azonban nem a felkeveredés, hanem az üledék hozzáférhető foszfortartalma szabja meg, ezért a trofitás várhatóan nem emelkedne a jelenleginél magasabbra. A felkeveredés a balatoni fitoplankton összetételének alakításában kulcsszerepet játszik (Padisák et al. 1990). Reynolds és munkatársai (1993) a Siófoki-medencében leírtak egy Dynobrion sociale tömegprodukciót, melynek oka az volt, hogy három hét alatt kb. 4000 irr 3 iszapot szivattyúztak a balatonfüredi kikötő közeléből a nyíltvízbe. Ennek a Balatonban egyébként ritka algának a biomasszája a kotrás közelében 25 g nr 3-re emelkedett, és az „algafolt" a Siófoki-medence teljes területére kiterjedt. A tartósan alacsony vízszinttel összefüggő fokozott felkeveredés aligha járna ilyen szembeötlő és jól mérhető változással, de biztosan megnövelné az üledékből a vízbe jutó inokulumok (kezdőpopulációk) méretét. A kezdőpopuláció nagyobb mérete azt jelenti, hogy rövidebb idő alatt nagyobb végső biomassza alakulhat ki. Az inokulációs hatás a tömegprodukcióra hajlamos cianobaktériumok esetében különösen fontos, mert ezek többsége az üledékben, spóra alakjában telel át. A Balatonban a szűrő Zooplankton elszaporodását eddig is a nagy tömegű, apró (zömében 2-20 ^.m) szemcseméretű lebegőanyag jelenléte akadályozta (G.-Tótli 1992). A fokozott felkeveredés tovább csökkentheti a Zooplankton biomasszáját, így az elsődleges szervesanyagnak a jelenleginél is nagyobb hányada veszhet el a magasabb trofikus szintek számára. Növekedhet a „mikrobiális hurok", azaz a pikoalga/baktérium - heterotróf ostorosok - kerekesférgek/mikroszűrű rákplankton táplálkozási út jelentősége. A balatoni ökológiai rendszer amúgy is jellemzően alacsony energiahasznosítási hatásfoka, haltartó képessége (Bíró 1997) a fokozott felmelegedés és felkeveredés együttes hatására tovább csökkenhet. A nyíltvízben a jelenlegi, immár elég tartósan alacsony vízállás mellett egyetlen igazán feltűnő változás zajlott le: a vándorkagyló planktonikus lárváinak egyedszáma közelítőleg felére csökkent. Történeti adatok szerint korábbi alacsony vizái-
