Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Koncsos László-Honti Márk-Somlyódy László: A Balaton vízháztartásának statisztikai vizsgálata

128 Koncsos László-Honti Márk-Somlyódy László 2.2. Jelen állapot „Jelen állapot"-nak tekintjük a rendelkezésre álló 81 éves adatsorból meghatá­rozható statisztikai jellemzőkkel bíró időjárási körülményeket. Eközben azzal a fel­tételezéssel élünk, hogy ezalatt az időszak alatt az éghajlat nem változott, ami biz­tosan nem igaz, viszont e feltételezés nélkül inhomogén adatsort kapnánk, ami le­hetetlenné teszi a további vizsgálatokat. A vízmérleg adatsor alapján elkészíthetőek az egy hónapra szóló előrejelzések, melyek hibáiból meghatározhatók a maradéktag adott időpontra vonatkozó konk­rét értékei. így mind a 12 hónap maradéktagjára 81 értékkel rendelkezünk, ame­lyekből becsülhetjük az eloszlásuk paramétereit. A Feloszlás csak a pozitív számok felett értelmezett, így - mivel a maradéktag negatív értékeket is felvesz - szükséges egy eltolási paraméter (s) bevezetése, tehát 3 paraméteres eloszlásokat használunk. Az értékére mindenhol az előforduló legkisebb a t-1 vettük fel. Az eltolást végrehajt­va az eltolt adatsor átlaga (J) és szórása (a) kiszámítható. А Г el­oszlás a és/?paramétere ezután a következők szerint becsülhető: а =й (4) (5) а X A maradéktag a Wald-Wol­/bvw/z-próba és az autokorrelá­ciós függvénye alapján is vélet­len, a spektrum analízis kimutat­ható periódust nem talált benne, ezért a maradéktag meghatáro­zása sikeresnek tekinthető. A maradéktag eloszlások havi paramétereinek meghatáro­zása után elvégzett 5000 éves szi­muláció során generált AS T ada­tok havi jellemzői majdnem töké­letes egyezést mutatnak az ere­deti adatsorból számolt értékek­kel (1. ábra). 2.3. Éghajlatváltozás Egy feltételezett klímaváltozási szcenárió vízszintre gyakorolt hatását megvizs­gálva az egyes beavatkozások esetleges jövőbeni hasznát is értékelhetjük. A feltéte­lezett klímaváltozási forgatókönyv szerint (Nováky 2005) a következő változások várhatók: Idö (h6) 1. ábra. Az 1921-2002 közötti AS T adatsor és a gene­rátor által előállított adatok havi átlagai és szórásai

Next

/
Thumbnails
Contents