Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)
1-2. füzet - Tóth Sándor-Ijjas István: Árvízkezelés - európai trendek, hazai kihívások
90 Tóth Sándor-Ijjas Ist\>án tervezési fázisában lehet elérni. A projekt előkészítési, tervezési, kutatási tevékenységekre és hatásvizsgálatok költségtámogatása 50-80%, ezen belül a támogatási kulcs magasabb a tervezés esetén, ha a projekt célkitűzése regionális fejlesztésre irányul, ha viszont „csak" az árvízvédelmet szolgálja, akkor a támogatási kulcs alacsonyabb mértékű. Szintén a magasabban támogatott tevékenységek közé tartoznak az ún. nem szerkezeti elemek (pl. az árvízi tudatosság növelése). A projekt irányítás költségeit 100%-ban támogatják, ugyanakkor a kivitelezési költségeknek mindössze 25%-át fedezi az EU. Ez azt is jelenti, hogy a támogatásra benyújtandó pályázatban az egyes részfeladatokat jól kell megkomponálni, és igyekezni kell emelni a program vagy projekt azon elemeinek súlyát, amely magasabb támogatásban részesül. Az INTERREG legkiemelkedőbb árvízvédelmi programja, az említett IRMA program az INTERREG IIC keretében, 1997-2003 között került végrehajtásra. Előzménye az 1993. és 1995. évi, 13 hónapon belül kétszer előfordult rendkívüli árvíz volt, melynek nyomán a vízgyűjtő országai, a nem EU tagország Svájcot is beleértve egy 153 projektből álló, 365 millió EUR összértékű programot hoztak létre támogatási aránya átlagban 38,6% (€ 141 millió) volt. A projektek támogatottsága egyenként 10-50% között mozgott {IRMA, 2003). Ugyancsak figyelemre méltó a 2003-ban indult INTERREG HIB projekt kezdeményezés az Elba-völgy árvízi problémáinak kezelésére, melyre a folyó német és cseh nevéből {Elba-Labe) kiindulva ELLA néven indít közös projektet Csehország, Németország (elsősorban érintett tartományainak részvételével) és Lengyelország. A magasabb támogatások elérése érdekében regionális területfejlesztési projektet fogalmaznak meg, ahhoz tartozó valós célkitűzésekkel, melyek megvalósításának egyik előfeltétele az árvízi kockázat csökkentése. A transznacionalitás jegyében a programba meghívták Magyarországot is. A program keretében a Közép-Tisza-vidéki KÖVÍZIG a társadalmi részvételre vonatkozó tapasztalatait adja át. Az Interreg HIB CADSESprogram bemutatása (V. táblázat). Az Interreg IIIB az Interreg III Közösségi Kezdeményezés transznacionális együttműködést támogató pillére. Elődje az Interreg IIC program volt. A IIIB pillér megvalósítása során az európai térséget tizenhárom, egymást részben átfedő területi egységre osztották fel. Magyarország a közép-európai, adriai, délkelet-európai térség részeként (Central Adriatic, Danubcan, .South-East .European .Space - CADSES) vesz részt az együttműködésben (www.cadses.net). A program célkitűzései: - Gazdasági és területi integráció - Fenntartható, harmonikus és kiegyensúlyozott fejlődés - Gazdasági és szociális kohézió - Integrált területfejlesztési és ágazatközi megközelítés - Az INTERREG IIC program tapasztalatainak, az ESDP területfejlesztési javaslatainak illetve egyéb közösségi politikák figyelembe vétele