Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)
1-2. füzet - Szlávik Lajos: A Vízügyi Közlemények 125 éve
Vízügyi Közlemények, LXXXVI. évfolyam 2004. évi 1-2. füzet A VÍZÜGYI KÖZLEMÉNYEK 125 ÉVE Folyóiratunk, a Vízügyi Közlemények, hazánk legrégibb vízügyi szaklapja, a jelenlegi, 2004. évi 1-2. füzetével a magyar vízgazdálkodásáért folytatott munkájának százhuszonötödik évébe érkezett. Ebből az alkalomból röviden megemlékezünk a folyóirat történetéről, tartalmáról és a vízgazdálkodás területén betöltött szerepéről. Ezt a műszaki-tudományos lapot - ahogy az minden füzetén olvasható - „a magyar műszaki irodalom ápolása, a vízi munkálatok ismertetése és a velük kapcsolatos tudományos, gyakorlati-mérnöki, közgazdasági, illetőleg jogi kérdések megvilágítása céljából 1879-ben alapította Kvassay Jenő", aki a XIX. század végén a magyar vízgazdálkodás legnagyobb egyénisége és vezetője volt. A Vízügyi Közlemények azóta kísérte végig és segítette Magyarország vízimérnökeinek munkáját, és lett továbbképzésük, valamint a műszaki fejlesztés következetes szolgálója. Az ország vízgazdálkodásának történetében fontos mérföldkő volt az 1879. esztendő. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1879. május 21-én, ítélte oda a Magyar Tudományos Akadémia nagygyűlése Kvassay Jenőnek "Mezőgazdasági vízműtan"áért a Fáy András-pályadíjat. Ebben az évben szervezték meg a vízimunkálatoknak egy, addig hazánkban ismeretlen ágazatát, a kultúrmérnöki munkálatokat. A kultúrmérnöki intézmény megalakítása nagy lendületet adott a legégetőbb vízgazdálkodási munkának, a mezőgazdasági vízgazdálkodásnak. Megszervezője és negyven éven át vezetője Kvassay Jenő volt, akinek az 1879. évi első, majd az utána következő években közrebocsátott beszámoló jelentéseiből fejlődtek ki a vízimérnököket tájékoztató, tanító, nevelő és működésüket értékelő évi füzetek. Bár a fiatal, akkor 29 éves Kvassay Jenő szerkesztésében kiadott első évi füzet („ Jelentés a kultúrmérnökök által foganatosított és tervezett talajjavításokról az 1879-ik évben") még csak egy tisztán adminisztratív jellegű, hivatalos beszámoló jelentés közlése volt, a következő években azonban fokozatosan már különböző ismertető és tapasztalatokat közlő tanulmányok is csatlakoztak hozzá. A második évben néhány fontosabb terv részletes ismertetésével bővült a kiadvány. A harmadik füzetben tervismertetések mellett már hidrológiai adatok is voltak, értékes segítői a tervezői munkának. A további években külföldi tanulmányúti beszámolókat is tartalmaztak a jelentések. Anyaguk tehát mind gazdagabb és változatosabb lett, habár a név és forma egészen 1889-ig megmaradt. A füzetek tárgyköre - a kultúrmérnöki intézmény feladatainak megfelelően - felölelte a mezőgazdasági vízgazdálkodás egész területén kívül a közegészségügyi-mérnöki kérdéseket is. Az 1889-ben felállított Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatal hatásköre a kultúrmérnöki, közegészségügyi-mérnöki és halászati ügyeken kívül a folyammérnöki és ármentesítési ügyekre is kiterjedt. A 11 éves múltra visszatekintő Jelentések" címe tehát tovább nem volt megtartható, a megnövekedett szervezet igényeit pedig már nem elégítették ki az adminisztratív jellegű beszámolók mellé beiktatott műszaki közlemények. A „Jelentések"-kel eddig is tudatosan szolgált tapasztalatcsere és mérnöki továbbképzés éppúgy tágabb teret kívánt, mint a nagy tervek ismertetése és a
