Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: Vízgazdálkodás a globalizálódó világban

Vízgazdálkodás a globalizálódó világban 467 ha a politikai hatalom - szerepkörét és felelősségét feledve - a piac egyeduralmát és terjeszkedését segítő feltételek megteremtését tekinti legfőbb feladatának. Az Agenda21 program és a világcsúcsok további ajánlásai és határozatai szerepkörüket tekintve az országos, a helyi és a regionális önkormányzatok politikai irányítási tevékenységéhez jelölnek ki hosszabb távlatú célokat, amelyeket ezeknek a kormányzatoknak le kell fordítaniuk az adott ország természeti viszonyaihoz igazodó és a piaci mechanizmust szabályozó jelekké. Ennek az adaptációs munkának legfontosabb előfeltétele volna az adott természeti környezet társadalmilag jelentős (hasznos és káros) tulajdonságainak a nyilvántartásba vétele, ami az informatikai hiányosságok miatt többnyire elmarad. Hibás probléma-elemzés és az erre támaszkodó politikai irányítás esetén a környezeti és társadalmi konfliktus-források korlátozás nélkül kibontakoznak, és előbb-utóbb erőszakos cselekvésekbe torkollanak. A belső érdekcsoportok és az országok közötti erőszak-hullám kirobbanása pozitív visszacsatolású társadalmi és környezeti válság-spirált indít el, amelyben az egyre kaotikusabbá váló helyzet egyaránt gerjesztője és következménye is a politikai és ökológiai eredetű konfliktus-forrásoknak. Különösen fontossá válik az analitikus tervezésen alapuló politikai irányítás azoknak a környezeti tényezőknek az esetében, amelyekre a magántulajdon és a piaci értékszabályozás fogalmi és gazdaságpolitikai kategóriái egyáltalán nem, vagy csak nagyon közvetetten és bizonytalanul alkalmazhatóak. A 21. században ezek között elsősorban a vízvagyonnak, illetve a felszíni és a felszín alatti víz-készletekkel történő gazdálkodásnak van meghatározó szerepe. A vizet és a víz-körforgást a közgazdasági elmélet mindmáig a „természet ingyen ajándékának" tekinti, és ilyen módon a véges készletek elapadását az érték-mérlegen alapuló döntések közvetlenül nem érzékelik. Ennek következtében a piac-mechanizmusnak az igénykielégítés mértékét és módozatát szabályozó szerepe csak az analitikus tervezésre támaszkodó pénzügyi politika (adózási és támogatási rendszer) beiktatásával tud érvényesülni. Jól mutatják a vízgazdálkodási politika és a piaci szabályozás egymásra utaltságának és sokirányú differenciáltságának helyzetét az II. táblázat példái. A négy gazdálkodási szempont (a készletgazdálkodás, a közegészségügy, a gazdasági hatékonyság és a közösségi érdek érvényesítése) szerinti csoportosításban jelennek meg az ágazat-politikai feltételeket adó hatás-mechanizmus főbb tényezői (a kezdeményezést irányító motiváció, a politika-formálás gerincét jelentő helyzet-felismerés, a figyelmet kívánó legfontosabb járulékos tényezők, és a szabályozás várható visszahatása az igényre). A vízvagyon védelmének és a közösségi érdekek szerinti hatékony használatának a vízgazdálkodási politikával körülhatárolt piaci szabályozása természetesen csak ott és akkor válik a gazdasági-társadalmi fejlődés egészét érintően kulcsponti feladattá, ahol és amikor a készlet fokozatos elapadása, vagy elszennyeződése folytán a víz és a vízügyi szolgáltatások iránti igények kielégítése a nemzeti össztermékhez, illetve a lakosság jövedelmi szintjéhez viszonyítottan is jelentős költségtényezővé válik. Az ilyen irányú helyzet értékeléséhez, illetve előrejelzéséhez folyamatos igény-készlet mérlegekre, pontosabban a különböző mértékű és tartósságú vízhiányok valószínűségi értékelésére kell támaszkodni.