Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)
3-4. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: Vízgazdálkodás a globalizálódó világban
Vízgazdálkodás a globalizálódó világban 463 egyszerűen és gyorsan megvalósítható logisztikai feladattá vált. Mégsem így történt. A lendület megtorpant, és a kötelező érvényű nemzetközi szerződések ratifikálása mindmáig várat magára, a további teendők előrehaladása pedig megakad a részletegyeztetések útvesztőjében. A 2002. évi Johannesburgi Világcsúcs megismételte ugyan az Agenda-21 program és az 1992. évi Rió Világcsúcs ajánlásai iránti elkötelezettséget, de az ENSz 2000. évi közgyűlésén megfogalmazott célkitűzésnek, a globalizációt kísérő elszegényedés és környezeti károsodás megállítását és visszafordítását biztosító tételes nemzetközi stratégia kidolgozásának és elindításának csak részlegesen tudott eleget tenni. Általános véleménnyé vált, hogy az adott politikai légkör és felkészültségi szint körülményei között további kormányzati irányítású „mega-világcsúcsok" összehívása nem célszerű (Bigg 2004). Mindezek mellett az ígéretes szavakat azért tizedelte meg az állhatatos akarat elmaradása, mert stratégiai szinten minden kezdeményezést megbénított három főbb akadály és konfliktusforrás. Az első akadály informatikai jellegű, és eredetét tekintve a tudományos megismerés szakterületi szétaprózottságából és az integrált látásmód hiányosságaiból fakad. A zsákutcák felé sodró második konfliktus forrás a társadalmi és politikai cselekvés tisztánlátását veszélyezteti, és belső mechanizmusát az a fétis jellegű félreértés vezérli, amelyik a magántulajdon szentségéhez kapcsolt piaci és gazdasági terjeszkedést eszköz helyett az életvitel legfőbb céljának tekinti. Az ajánlások megvalósítását akadályozó harmadik főbb tényező az előző két konfliktus-forrás hatását tükröző társadalmi és politikai bizonytalanság, ami rendre eltereli a figyelmet a társadalmi és környezeti fenntarthatóság kérdéseiről. Az informatikai hiányosságok oka egyrészről a természet és a társadalom kapcsolatát jellemző ismerethalmaz áttekinthetetlen tömege, másrészről a megismerni és szabályozni kívánt kapcsolat kulcs-fogalmának, a természeti környezet társadalmilag jelentős tulajdonságai nyilvántartásba vételének elmaradása. Mindezek végső gyökere a redukcionista világkép. Ebből ered az egyéni és társadalmi élet súlypontjának a rövid távlatú oksági láncolatba ágyazott célszerűségi és hasznossági elvre helyezése, és ez okból válik az ember érzéketlenné életterének hosszabb időtávlatú folyamatai, valamint ezek társadalmi-gazdasági visszahatása iránt (6. ábra). Az egyre mélyülő környezeti és társadalmi válságok felé sodródó visszacsatolásos körfolyamatból a holisztikus (generativ) világkép felélesztése és elterjesztése jelentheti a kiutat, amelyben a hasznossági elv mellett az életvitel erkölcsi és esztétikai tényezői is arányos és egymást kiegészítő szerephez jutnak (Orlóci 1991, Szesztay 2002). A hosszabb távlatú világképbe illeszthető piac-konform gazdasági szabályozás ökológiai megalapozásának - egyszersmind az érdemleges ágazatközi együttműködésnek - kulcs fontosságú eszköze a teljes körű, egységes nyilvántartás. Egy ilyen modell vázlatát a 7. ábra szemlélteti. Ebben a társadalom és a természet kapcsolatát egy négy-elemű mátrix kapcsolati rendje számszerűsíti, amelyik az emberi tevékenységek tágabb körű és hosszabb távlatú környezeti és társadalmi visszahatásait is az analitikai irányzatú tervezés szerves részévé teszi (internalizálja). Tartalmát és használatát tekintve a központi nyilvántartásnak az alábbi főbb feltételeknek kell megfelelnie (Orlóci et al. 1987):
