Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: Vízgazdálkodás a globalizálódó világban

Vízgazdálkodás a globalizálódó világban 455 szerint az ivóvízellátás 50%-a, az önellátó ipari vízbeszerzések 40%-a, és az öntözővíz-szolgáltatás 20%-a, felszín alatti vizekből, - sok helyen a tárolt készlet fogyasztásával - történik. Az életet és a jólétet veszélyeztető okok között kiemelkedő jelentősége van a vizek által közvetlenül (szennyezettsége miatt), illetve közvetetten (a vízi élőlények által) terjesztett betegségeknek, valamint az árvizeknek és a vízhiányoknak, aszályoknak. Évente mintegy hárommillió ember hal meg „vizes" betegségekben, és tízezrek válnak a „vizes" katasztrófák áldozataivá. Növekvő ellentmondás, hogy miközben terjed a civilizáció, az egészséges vizes élőhelyek pusztulásával romlik az élettér minősége. Nem kisebb ellentmondás jelentkezik az életkörülmények javításához nélkülözhetetlen villamosenergia termelésének fejlesztésében is; bár a Föld hasznosítható vízerőkészletének kétharmada kihasználatlan, esetenként „zöld" támogatással épülnek az elfogyó üzemanyagú, környezetet szennyező termikus erőművek. A Víz Világfórumokon és a Föld vízgazdálkodási helyzetével foglalkozó véleményekben a vízválságjelzésénél többnyire a jóléttel, egészséggel kapcsolatos gondokra utalnak. A „fenntartható" vízgazdálkodás kockázata azonban mélyebb okból ered. Az eredendő kockázati tényező (ahogy ezt az l. ábrával jelezzük) a Föld vízháztartásának egységet alkotó rendszere, amelyben működik a hatásterjesztés mechanizmusa. A gazdaságtudomány a víz természeti és társadalmi előfordulását és összekapcsoló szerepét úgy határozza meg, mint képességét arra, hogy externalitásokat hozzon létre. A vízzel kapcsolatos externalitáshoz két feltétel szükséges: először, a két gazdasági egységet a vízforgalomnak össze kell kötnie; másodszor, a folyamatnak olyan akciók hatásait kell hordozniuk, amelyek jelentősek az ember és a társadalom számára. Az első feltétel csaknem mindenhol teljesült, teljesül vagy teljesülni fog, mivel aligha van olyan hely a Földön, amely a víz globális körforgásától érintetlen lenne. A második feltétel az, amely a vízzel kapcsolatos externalitásokat a természethez alkalmazkodó gazdálkodás korszakában viszonylag szűk korlátok között tartotta és mely a technológiailag orientált fejlődés utolsó néhány évtizede alatt a vízgazdálkodást úgy formálta át, hogy a világ számos részén gyorsan növekvő aggodalom és ellentmondás tárgyává legyen. A vizek ezen képességének súlyosodó következménye sürgeti a paradigma váltását a vízgazdálkodásban. Az externalitások a káros akciók tiltásával vagy a hatásterjedés korlátozásával szabályozhatók. Az I. táblázatra belátható, hogy a víz-, illetve területhasználatok tiltása a gazdasági fejlesztés lényegi befolyásolásával igen kedvezőtlenül hathat a jólét növelésére. A terjedés szabályozásához pedig a folyamatról a jelenlegit jóval meghaladó és minőségileg új ismeretekre lenne szükség. A feladat megoldása messze túlnyúlik a vízgazdálkodás eszközrendszerén és a vízügyi intézmények hatáskörén. A vízgyűjtők egészét, illetve a Földet átfogó hatásmechanizmus szabályozásához teljes körű informáltságra és az érdekek egyeztetéséhez elegendő hatáskörre van szükség. A vízgazdálkodás az externalitások révén válik a globalizáció részesévé és problémáinak megoldására irányt a fenntartható fejlődés eszmerendszere mutat, eredményességét pedig a nemzetközi összefogás alapozhatja meg.