Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: Vízgazdálkodás a globalizálódó világban

452 Orlóci István - Szesztay Károly lődés, és ennek három pillére közül (a gazdasági és a szociális fejlődés, valamint a környezetvédelem) a természetes élőhelyek védelmére helyezik a hangsúlyt. A vizek „jó állapotának" elérését célul kitűző EK Víz Keretirányelv lényegében a vizek védelmének jogi kereteit fogalmazza meg, szigorú feltételekhez kötve a gazdasági célú használatot és szabályozást Az ökológiai adottságok a piacon, vagy a törvényhozás révén válhatnak társadalmilag elismert értékké. Ez ideig az utóbbi a járható út. A piacra-vitelre született elgondolások, illetve kísérletek, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Figyelemre érdemes, hogy az európai gazdasági rend alappillére, a magántulajdon a vízzel - mint természeti készlettel - történő gazdálkodásban alkalmazhatatlannak bizonyult. Az Európai Közösség Víz Keretirányelve lényegében a piaci mechanizmust helyettesítő eljárási rend; meghatározza a vizek „in situ" értékrendjét és előírja használatbavételük „árát". A fenntartható fejlődés eszméjének érvényesítése a vízgazdálkodásban azonban nem a szokásos jogszabály alkalmazási feladat. Új terminológiára, tervezési kritériumokra és módszerekre van szükség. De a legfontosabb, hogy az eszme beépüljön a társadalmi-szakmai tudatba. Tudatossá kell váljon, hogy a vizeknek mind a közvetlen, a használati és kárkockázati értéket hordozó tulajdonságai, mind pedig a közvetett, az ember természetes életterében betöltött szerepe elválaszthatatlan tárgyai a gazdálkodásnak. A magyar vízgazdálkodási politika megfogalmazásában három évszázada erőteljes hatása volt a nyugatra tekintésnek. Hasznosnak azonban csak azok a példák bizonyultak, amelyek összhangban voltak vízgazdálkodási feltételeink sokrétűségével és sajátosságaival (pl. belvíz). Az Európai Közösség Víz Keretirányelvének hazai alkalmazása adaptációs elemzés nélküli törvényi kötelezettség. A sikeres irányváltás fontos feltétele indítékainak és különösen eszmei alapjainak részletesebb megismerése; végrehajtásában pedig bölcs dolog a réginek az újjal házasítása. Tanulmányunk a globális körülmények áttekintésére és a fenntarthatósági eszme alkalmazási feltételeinek vázlatos összefoglalására törekszik 1. A globális vízháztartás A Föld vízháztartási rendszerét és vízforgalmát szemléltető 1. ábra érzékelteti ennek a természeti elemnek a viszonylagos bőségét és az egyes vízfajták megújulási időtartamának változatosságát. A 2. ábra és a népsűrűség közötti kapcsolatra világít rá. Érdemes a figyelmet felhívni a hazánkban nem használt kifejezésre, jelesül a szegénység miatti vízhiányra. Ez azokon a területeken jelentkezik, ahol a vízkészlet és a vízigények területi-időbeli összehangolásához hiányoznak a gazdasági eszközök. Nagytérségi tájékozódások céljára általában megfelel a megújuló vízkészletnek a lakosonkénti fajlagos értéke, pontosabban ennek az értéknek a széleskörű összehasonlító vizsgálatokból leszűrt értékhatárhoz viszonyított elhelyezkedése. Nemzetközileg elfogadott, hogy azokat a nagyobb térségeket, ahol az 1 főre vonatkoztatott átlagos megújuló vízkészlet kisebb 1700 m

3/év-nél, a gazdaságpolitikai mérlegelésekben és kerettervekben „vízzel korlátozott" természeti adottságúnak minősítik.