Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Gayer József: A települési csapadékvíz-elhelyezés aktuális problémáiról

A települési csapadékvíz-elhelyezés időszerű problémáiról 429 Ausztráliában három fő szempont szerint végezték a kutatásokat: a városi elöntések csökkentése, a szennyezés minimalizálása és az arid, vagy szemi-arid területeken a csapadékvíz gyűjtése-hasznosítása (

Argue 1995). Japánban a „nulla kibocsátás" gyakorlatát próbálták a csatornatervezés kapcsán megvalósítani (Fujita 1998). Az USA-ban és Kanadában a fő kutatási irány a szennyvíz- és az egyesített rendszerek túlfolyásának megakadályozása volt a vízminőségjavításának érdekében (EPA 1994). Európában a meglévő egyesített rendszereket javították az elöntés-védelem és a szennyezés-csökkentés ellentmondó céljainak feloldására. Ennek során - egyrészt megjelent a javított vegyes (egyesített) rendszer, mely a települési szennyvizet és a tisztítást igénylő csapadék hányadot a záportúlfolyás és tárolás leválasztása után a szennyvíztisztító telepre vezeti (Dulovicsné 2002). A tisztítást nem igénylő belterületi csapadékvíz, a külvíz, a talajvízszintsüllyesztésből származó víz, források és kutak vize, stb. tárolás, beszivárogtatás és hasznosítás után csökkentve vezethető a befogadóba;. - másrészt teret nyert a javított elválasztott rendszer, mely a települési szennyvizet a szennyvízcsatornán keresztül a szennyvíztisztítóba, míg a tisztítást igénylő csapadékvizet a csapadékcsatornába vezeti, ahonnan az a csapadéktisztító műbe, majd a befogadóba kerül. A tisztítást nem igénylő csapadékvizet tárolás, beszivárogtatás, vagy használat útján csökkentve, közvetlenül vezetik a befogadóba a külterületi lefolyással, a talajvízszint-süllyesztésből, forrásokból és kutakból eredő vízzel együtt (Dulovicsné 2002). A javított rendszerek előnye, hogy a szétválasztás után lehetővé teszik a tisztítást nem igénylő csapadékvíz felhasználását, illetve a szennyezettebb csapadékvíz kezelését. A szennyvíz- és csapadékvíz gazdálkodás fenntartható gyakorlatának elérése érdekében célszerű a különböző minőségű vizeknek a keletkezés helyén történő szétválasztása. Ez nem csupán javítja a tisztítás hatásfokát, de hatékonyabb újrahasznosítást is lehetővé tesz. Az elöntés-védelem szintjének emelése érdekében Észak-Amerikában már évtizedekkel ezelőtt ( Wright-Mc Laughlin 1968) felvetődött a „kettős csapadékcsatornázás" gondolata. A koncepció abból indul ki, hogy a települések csapadékelvezetésének tulajdonképpen két rendszere létezik. A hagyományosan csatornázásnak tekintett, egy bizonyos visszatérési időre tervezett felszín alatti hálózat, felszíni kiépített csatorna, árok, áteresz stb., illetve az azok kapacitását meghaladó, extrém csapadékesemények lefolyását elvezetni képes felszíni vízvezető elemek. Ezek megfelelő kialakítás esetén csökkenteni képesek az elöntési károkat azzal, hogy a vizet parkokba, vagy gyéren lakott területekre vezetik. A közterületek ilyen jellegű kialakításához várostervező és vízgazdálkodási szakemberek együttműködése szükséges a hosszú távú várostervezés, illetve jelentősebb rekonstrukciós munkák esetén. A hagyományos csatornahálózat, a kis, vagy kényelmi rendszer feladata a közlekedés biztonságos körülményeinek biztosítása, maximum 10 év visszatérési idejű csapadékok vizeinek levezetésével, míg a nagy rendszer hivatott a 25-100 éves zá-