Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Gayer József: A települési csapadékvíz-elhelyezés aktuális problémáiról

426 Gayer József egyenetlenségek, a beszivárgás és a párolgás okozta veszteségeket. A fenti tényezőket figyelembe vevő, számszerűsítő redukáló szorzót hívják lefolyási tényezőnek (Q. Az összegyülekezési idő fogalmát Kuichling (1898) vezette be és Lloyd-Davis (1906) nevével is összefüggésbe hozzák a RM-t, aki Angliában alkalmazta először. Figyelemre méltó, hogy Martin Ottó a pesti oldal csatornázására, 1884-ben készített tervében már használta a csapadékintenzitás, a lefolyási tényező és a késletetés fogalmakat (Garami et al. 1972/ Kár, hogy munkája nem vált nemzetközileg ismertté. A mérnökök a XIX. század második felére már birtokában voltak annak az alapvető (és néhány változatban elterjedt) tervezési eljárásnak, melyek a következő száz évben a városi csatornázás alapjául szolgált. Az elfogadott koncepció szerint a városokban keletkező csapadék- és egyéb szennyvizet minél gyorsabban és lehetőleg teljes mennyiségében el kell vezetni a városon kívülre. Londonban az 1850-es években dr. John Snow képviselte ezt a nézetet leginkább, felismerve az összefüggést a kolerajárvány és a rossz higiéniai viszonyok között. Ezekben az években nagy hangsúlyt fektettek a csatornában talált szilárd anyagok eltávolítására is, számos újítás alkalmazásával. A pesti elképzelésekről Fodor a jeles orvos, bár kritikusan szól, elismeri, hogy a csatorna hulladékok elszállítására egészségügyi szempontból alkalmas (Somlyódy et al. 2002). A racionális módszer az 1960-as évek végéig uralta a mérnöki gyakorlatot (az iparilag fejlett országokban is, másutt még tovább) és még ma is használatos bizonyos körülmények között (kis vízgyűjtőterület, egyszerű elágazó rendszer esetén, tározás, vagy más szabályozó műtárgy nélkül, felvízi visszahatástól mentes körülmények között). A számítógépek terjedésével párhuzamosan a tervezési módszerek gyors fejlődésnek indultak. Számos lefolyás-számítási módszert dolgoztak ki, melyek szemben a racionális módszerrel, nem csupán a tetőző vízhozamot adták meg, hanem a levonuló árhullámot is, figyelembe véve a csapadék intenzitásának változását az esemény alatt. Ma már olyan pontossággal és felbontással lehet a hálózat különböző pontjain a vízhozamot számítani, mely lehetővé teszi azok költségtakarékos tervezését és üzemeltetését. A mennyiségre koncentráló módszerek lehetővé tették a városi elöntések csökkentését és ennek következtében javították a közegészségügyi állapotot, viszont a vízminőségi megfontolások késtek, különösen annak figyelembe vétele maradt el, hogy a növekvő városi lakosság tevékenységének milyen hatása van a környezetre. Kezdetben a kutatás a csapadékvízzel szállított szennyezésekre, illetve a kiömlőkön keresztül a befogadóba jutó szennyezőanyagokra koncentrált. Jelentős előrelépés történt azoknak a vízminőségi változásoknak a megértése terén, melyek a csapadékvagy egyesített víz szállítása, tározása és kezelése során bekövetkeznek, valamint a kibocsátott víznek a befogadóra gyakorolt hatását illetően. Sajnos azok a folyamatok, melyek a csatornahálózatokban lévő víz minőségét befolyásolják sokkal bonyolultabbak és kevésbé determinisztikusak, mint azok melyek ugyanott a vízhozamot