Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Orlóci István: A közösségi vízgazdálkodás felé

40 Orlóci István tájkép többször és lényegesen átalakult. Nincs a világon más olyan - az Alfölddel azonos nagyságú - síkság, amelynek vízháztartása, talaja és növényzete ehhez hasonló, szélsőséges változékonysággal jutott volna el a mai - csak mesterségesen fenntartható - kultúrtáj állapotba. A mai talaj adottságokat illetően az árterek fölé emelkedő löszhátak és a peremi hordaléklejtők felszínének talajai csernozjom típusúak. Az azonális futóhomok váztalaja ma már csak kis foltokban található meg a Duna-Tisza közén és a Nyírségben. Az ugyancsak azonális öntésföldek nyers talajai szűk sávokra korlátozódnak a folyók menti védgátak közötti hullámtéren. A védett ártér korábbi öntéstalajai és a magas talajvízállású területek talajai réti talajtípusúak. A töményen sós, pangó talajvizű és lefolyástalan mélyártéren találhatók a szikesek. A peremsüllyedékek egykori mocsári és lápi talajai pedig kiszáradva, fokozatosan közelednek a réti talajszerkezete felé. Az ökológiai növényföldrajz szerint ma az Alföldön a fénykedvelő, a hőmérsékleti szélsőségeket jól tűrő, lombhullató, közepes vízigényű, helyenként a sótűrő növények az életképesek. Életformák szempontjából az évelő lágyszárúak és az egyévesek vannak nagy többségben. Meg kell azonban jegyezni, hogy a fás szárú növényekjelenlegi korlátozott elterjedése csak az emberi beavatkozásoknak a következménye. A flóraelemek összetételének megoszlása szerint az Alföld ma is átmeneti típusú táj. A domináló eurázsiai fajok mellett körülbelül egyforma arányban szerepelnek a keleti (kontinentális, pontusi stb.), a déli (szubmediterrán, balkáni stb.) és a közép-európai elterjedésű növények. Az Alföld hajdani állatvilága, akárcsak növényzete, ma már nagyrészt a múlté. A mederszabályozások következtében csökkent a folyók biológiai produktivitása és fajgazdagsága. Az erdőirtás, majd a mocsárvidékek lecsapolása, és az ármentesítés sok hasznos állat élőhelyét szüntette meg, lehetetlenné téve egyidejűleg néhány veszélyes kártokozó szaporodását is. A meglévő állományra mért legutóbbi csapás az „iparszerű", nagytáblás földművelés volt. 2.3. Az árterek vízforgalma Hazánk teljes egészében a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik. A mély fekvésű ország vízhálózatát a Dunán kívül négy nagyobb (Dráva, Tisza, Maros, Hármas-Körös) és mintegy húsz közepes és kisebb folyó, valamint több ezer patak és csatorna alkotja (9. ábra és VI. táblázat). A teljes, természetes vízhálózatunk sűrűsége kisebb, mint az európai átlag, ugyanakkor hajózható folyóink fajlagos hosszának értéke az átlagnál nagyobb. Adódik ez utóbbi abból, hogy hazánk területe a Duna gyűjtőmedencéje, ahol egyesülnek a Keleti-Alpok és a Kárpátok folyói. Vízhálózatunkban csak hét kisebb folyó (ezek is inkább nagyobb patakok) gyűjtőterülete tartozik az országhoz, ugyanakkor a Duna, Dráva, valamint a Tisza és a Bodrog vízjárását és vízminőségét Magyarországon kívül több ország is befolyásolja. A közös - nemzetközi - érdekeltség mértékét jelzi, hogy a folyók mintegy