Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A Мига-folyó szabályozási munkálatai az osztrák-magyar határon (1867-80) 305 áradás és a túl magas vízállás még augusztusban sem tette lehetővé az átmetszések befejezését. Hetényi Ferenc - aki mindvégig felügyelte az itt folyó munkálatokat 171 forintot igényelt a munkások túlsó partra való szállításához. Ezt az összeget a fennmaradó eszközök értékesítéséből fedezte (IV. 252. a. 1870. augusztus/313). Zala vármegye kötelessége az iratokban „C-D" néven említett átmetszés elkészítése volt, amelyet teljesítettek, ezzel a munkálatokat a megyei mérnök befejezettnek tekintette. Itt pontosan egy olyan esettel találkozunk, ahol az osztrák-magyar közös szabályozások minden hiányossága megmutatkozik. Az egyik fő probléma a közös munkák összehangolása volt. Ugyanis a munkálatok során történt tervmódosításokat csak a minisztériumok közvetítésével lehetett eljuttatni a másik félhez, ezt a hosszadalmas ügyintézést azonban nem szívesen vállalták a mérnökök. A másik nagy gondot a költségek megosztása jelentette. Egy-egy falu termőföldjét és így megélhetését megmentő átmetszést, ugyanis szinte kivétel nélkül a másik ország területén lehetett megvalósítani. Úgy is mondhatnánk, hogy a megoldás többnyire „odaát" volt. Ezáltal a Stájer tartomány és a szomszédos magyar vármegyék egymásra voltak utalva. Az átmetszések befejezése 1871 májusában került újból napirendre, amikor a minisztérium kérte, hogy egy bizottság vizsgálja ki a munkálatok folytatásának lehetőségét. A minisztérium a küldöttségbe delegálta az Állami Építészeti Hivatal mérnökét is, akinek azt kellett megvizsgálni, hogy az eredeti tervek milyen módosításokkal folytathatók (ZML IV. 252. a. 1871. május/121). Mivel novemberig nem történt említésre méltó esemény a Murahely-Murasziget közötti folyószakaszon, az osztrák Belügyminisztérium átirattal fordult a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumhoz, amelyben kérte a megyét a befejezetlen átmetszés és zárgát elkészítésére. Ezek hiányában ugyanis az addig létesített csatornát is veszély fenyegette. Csutor Imre másodalispán jelentése alapján a megyei közgyűlés válaszában azt fogalmazta meg, hogy a póttervezet elkészítéséig nem folytathatók a munkálatok (ZML IV. 252. a. 1871. november/363). Első ízben 1872-ben fordult elő, hogy a Stájer tartomány közvetlen átiratot küldött a megyei közgyűlésnek, melyben kérte, hogy az új tervezet elkészítésekor vegyék figyelembe a mellékágak elzárásának lehetőségét is. Az osztrák mérnökök szerint csak ezzel a megoldással menthető meg Krapping község az áradásoktól. Az alispán kapta a megbízást arra, hogy a minisztériumi terveket összehangolja az osztrák kéréssel (ZML IV. 402. a. 1872. március/63). A folyószakasz vízügyi rendezésének menetében 1873 márciusában következett be fordulat. Stájerország, megelégelve Zala vármegye késlekedését, elkészítette az évek óta tervezett csatornát, melynek kapcsán 1398 forintot követelt a megyétől. A közgyűlés arra hivatkozva utasította el a kérelmet, hogy az átmetszés kizárólag Wernsee érdekét szolgálta (ZML IV. 402. a. 1873. március/102). A magyar minisztérium 1875 májusában felszólította a megye illetékes hatóságát, hogy lépjen kapcsolatba a Stájer tartománnyal és hivatalos keretek között vegye át az osztrák tartomány által Zala vármegye területén létesített vízszabályozási védműveket. A minisztérium tudomásul véve a megye indokát - mely szerint a kérdéses átmetszés nem szolgálja a zalai települések védelmét - felkérte a császári Bel-