Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A vízkárelhárítás rendelkezéseinek nyomon követése . 297 Új és részletekbe menő műszaki szabályozással 1723-ban III. Károly decretuma rendelkezett „A csatornák berendezéséről", vagyis arról, hogy a hajózható folyóvizeket különféle csatornákkal és árkokkal kell ellátni. Mária Terézia volt az, aki - vízhasznosítási célokból - elrendelte a káros malmok megszüntetését, épp árvízvédelmi okokra hivatkozva; „mivel a víz gyorsabb lefolyása akadályoztatva van általuk", emellett a malmok a mellettük lévő területeket is elposványosítják, mocsarasítják. (1751.) Ugyancsak 1751-ben került sor a Vág folyó Galgócz mezőváros melletti régi medrébe történő visszavezetéséről, mivel „semmi veszély vagy sérelem nem származik, ha a régi medrébe visszavezettetik." A későbbi vízitársulatok jogi szabályozása alapjának tekinthető az 1807. évi V. t. cz., mely kimondta, hogy „az együttesen érdekeltek többsége a folyók ártalmas kiáradásainak elhárítására szükséges vízi műveket saját költségükön elhatározzák; az ezen munkákat társulatába belépni nem akaró birtokosokat a rájuk eső költségek hordozására kényszeríteni nem lehet". A törvénycikk arról is rendelkezett, hogy a többi földesúr szabadságában áll azonban - a törvényhatóság előzetes beleegyezése esetén - hogy a munkát saját költségükön elvégezzék és ha a munkálat sikerül, annak az új műből eredő hasznát zár alatt tarthassák azokra nézve, akik a rájuk eső részhez nem járultak hozzá, addig, amíg a ráfordított költségeket ki nem egyenlítik. A Sárvíz folyót szabályozó csatornák és a töltések fenntartásáról és javításáról 1827-ben úgy rendelkeztek, hogy részletes szabályok jelentek meg a csatornákat és gátakat érintő károk és a károkozás rendezéséről és a károk helyreállításáról egyaránt. Szervezési jellegű az a törvénycikk (az 1840. évi IV. tv. cz.), mely a Duna és egyéb folyamok szabályozásáról szól. Kimondja, hogy Buda és Pest városainak és azok szomszédos vidékének az elemi viszontagságok elleni biztosítására, Országos Választmány jön 1ère. Még ebben az évben az 1840. évi X. t. cz. rendelkezett a vizekről és a csatornákról. Első ízben mondta ki alapvető tilalomként, hogy „a vizeknek természetes lefolyását és lefolytatását másnak kárával akármely módon és alakban gátolni és akadályozni tiltatik." A Dunát a Tiszával összekötő csatorna létesítéséről, használatáról az 1840. évi XXXVIII. t. cz. intézkedett. A csatornát, annak vizét, partjait az azt építő társaság tulajdonába adta; azt is kimondva, hogy a legelés, a kikötés, a járás-kelés, a víz bármi néven nevezendő használata csak a társaság beleegyezésével történhet. A csatornák építése végett létesítendő kölcsönről külön törvény intézkedett. Az 1867. évi XIII. t. cz. szerint külön zálogjog mellett, 50 évre 60 millió ezüst forintnyi kölcsönt vett fel az illetékes minisztérium. Kifejezetten a belvizek levezetésével kapcsolatos törvényt fogadtak el 1874-ben. A XI. t. cz. még a belvizek fogalom meghatározását is megadta, ugyanakkor előírta a munkák végzéséhez szükséges hatósági engedélyek beszerzését is. ,,Az önhatalmilag előállított művek közigazgatási úton - panasz esetében - eltávolítandók és a költségek, továbbá pénzbírság megfizetését vonják maguk után „ - rendelkezik a jogszabály. Nem engedélyköteles munka a szántás és fogasolás által a barázdában való vízle-