Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Prehoffer Elemér: A hazai határvízi és vízgyűjtő-gazdálkodási külkapcsolatok vízjogi és történeti áttekintése

282 Dr. Prehojfer Elemér - A tárgyi hatály, vagyis azok a tevékenységek, amikre az egyezmény vonatkozik, kiterjed a káros tevékenység megelőzésére, ellenőrzésére, mérésére (monitoring), a kutatásra, a fejlesztésre, az információcserére, a felelősségre, a kötelezettségekre, az információk védelmére. Ezek közül kiemelhetők a határokon átteijedő hatás megelőzésére, csökkentésére és megszüntetésére vonatkozó jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki intézkedésekre, az illetékes nemzeti hatóságok előzetes engedélyezési kötelezettségére, a haváriák minimalizálására vonatkozó rendelkezések. A konvenció második része a parti felek kötelezettségeire vonatkozik, a két- és sokoldalú együttműködésre vonatkozik, ideértve a határon átterjedő hatások észlelési programját, az emissziós határértékek meghatározását, a jelző- és riasztóberendezések létrehozását, összehangolt akcióprogramok kidolgozását a szennyezések csökkentésére. A parti felek kötelezettségei között rendelkezik a konzultációról, a közös mérésről, észlelésről és értékelésről, a közös kutatásról és fejlesztésről, az információcseréről, a jelző- és riasztóberendezésekről, a kölcsönös segítségnyújtásról, a közvélemény tájékoztatásáról. Az általános és záró rendelkezéseket tartalmazó harmadik rész rendelkezései közül kiemeljük, hogy az egyezmény felei legalább háromévenként rendes ülést tartanak, melyen a felek egyenlő jogokat gyakorolnak, továbbá a vitás kérdések rendezésére vonatkozó előírásokat. Az egyezményhez négy melléklet tartozik. Az első a rendelkezésre álló legjobb technológiák fogalmát értelmezi, a második a legjobb környezeti gyakorlat kifejlesztésére vonatkozó, a harmadik a vízminőségi irányelvekre és határértékekre vonatkozó irányelveket, a negyedik a döntőbíráskodás szabályait tartalmazza. 3.2. A Duna Konvenció A Duna parti országainak egy része korábban a szocialista, másik része a tőkés országok közé tartozott, Nyolc parti ország (köztük Ausztria és a Német Szövetségi Köztársaság) 1985-ben aláírta a Duna szennyezés elleni védelméről és az árvízvédekezésről szóló ún. Bukaresti Nyilatkozatot. Ez a nyilatkozat nemzetközi szempontból nem volt kötelező erejű egyezménynek tekinthető, szakértői szinten azonban jelentős tevékenység kezdődött a nyilatkozat céljainak elérése érdekében. Kötelező erejű egyezmény aláírására azonban csak az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet szófiai utótalálkozóján került sor (1994) a Duna védelméről és fenntartható fejlesztéséről. A számunkra különösen fontos egyezmény regionális szintje ellenére számos olyan tanulsággal szolgál, ami a nemzetközi vízjog általános szabályait is kiegészíti.