Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Szalai József: A hidrológiai közelmúlt sajátosságai a talajvíz szintekben

A hidrológiai közelmúlt sajátosságai a talajvíz szintekben 157 A Kisalföld területén a csapadékhiány, illetve -többlet halmozódása kevésbé markánsan mutatható ki a talajvízszintek alakulásában (7. ábra). A Szigetköz, majd a Kisalföld területére kiterjesztett vizsgálatok rámutattak arra is, hogy míg az ország más síkvidéki területein a talajvízszintek hosszúidejű alakulása a csapadéktöbbletek és hiányok halmozódásával hozható összefüggésbe, a Kisalföld területén az éves mozgóátlaggal való kapcsolat tűnik szorosabbnak. A talajvízszintek hosszúidejű idősorai is a csapadék idősorában megfigyelhető trendet követik, azaz a 60-as évek második felében csökkenő, a 90-es évek első felében növekvő, majd második felében ismét csökkenő trend mutatkozott. A Szigetköz területén a Duna elterelése előtti időszakban a talajvízszintek helyzetét alapvetően a Duna vízjárása határozta meg. Az utóbbi évek vizsgálatai azonban azt mutatták, hogy mind a Szigetköz, mind pedig a Kisalföld területén trendszerű változások - süllyedés - következtek be. Az elterelés és különösen a fenéklépcső megépítése utáni időszakban nem vártunk süllyedő trendet, tekintettel arra, hogy az új helyzetben a talajvízszintet meghatározó felszíni vízállások - a dunacsúni tározó szintje, a vízpótlásra jellemző vízszintek, valamint a lecsökkent vizű főág szintje a mesterséges körülmények között nem változtak (Deák et al. 2004). A fenékküszöb megépítése óta eltelt időszakban bekövetkezett trendszerű változások okai között a hidrometeorológiai hatások mellett - valószínűleg a dunacsúni tározó kolmatációjával is számolni kell. (Ez utóbbiról azonban megbízható adatok, információk egyelőre nem állnak rendelkezésre.) A Duna-Tisza közén az 1970-es évek eleje óta halmozódó csapadékhiány és a talajvízszintek alakulás közötti összefüggés szembetűnő (2. ábra). A hatvanas évek közepéig a térségben csapadéktöbblet voltjellemző, amit a hetvenes évek elejéig-közepéig stagnáló időszak követett. A csapadéktöbblet halmozódása a térségben a talajvízszintek emelkedését okozta. A szikes laposokban, deflációs mélyedésekben - ebben az időszakban - még számos ideiglenes és állandó tó vize csillogott. Erre az időszakra esik a belvízcsatornák kiépítése és a mezőgazdaságilag kevésbé hasznosíthatónak ítélt területek vízigényes fafajtákkal (elsősorban nyár) történő betelepítése is. A hetvenes évek elejétől a kilencvenes évek közepéig tetemes (közel 1000 mm-t elérő) csapadékhiány halmozódott fel a térségben. Ennek következtében a talajvízszint csökkenni kezdett, a korábbi tavak, vizenyős területek többsége kiszáradt (Liebe 1994, Major 1994). Ebben az időszakban kezdődött meg a talajvízkészlet mind szélesebb körű öntözési célú felhasználása. Amit egyfelől a csapadékhiány miatti vízpótlás kényszere tett szükségessé, másfelől pedig a tanyák villamosítása és az olcsó kútfúrási technológiák megjelenése miatt vált lehetségessé. A csapadékhiány a kilencvenes évek közepére mérséklődött, ennek következtében a talajvízszintsüllyedés csökkent, egyes területeken emelkedni kezdett a talajvíztükör (Szalai 1996). Az emelkedés a kilencvenes évek végére jelentőssé vált, még a legnagyobb mélységben elhelyezkedő talajvíztükrű térségekben is dm-es nagyságrendű volt. A Duna-Tisza közén a talajvízszintek alakulásában a csapadékhiány mellett a rétegvíz-termelésnek is szerepe van (

Liebe 1994). Az elmúlt évtizedben a csökkenő termelés következtében a rétegvizek nyomásszintje is emelke-