Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Tóth Sándor-Ijjas István: Árvízkezelés - európai trendek, hazai kihívások

112 Tóth Sándor-Ijjas Ist\>án 4.1. Lefolyás szabályozás, vízvisszatartás a vízgyűjtőn Az árvizek keletkezésének lassítása, lefolyás csökkentése, árvizek visszatartására irányuló intézkedések tekintetében Magyarország földrajzi fekvése következtében a leghatékonyabb intézkedések az országhatáron kívül fekvő hegyvidéki vízgyűjtőkön tehetők meg. Szem előtt kell azonban tartanunk, hogy a BPD hegy- és dombvidéki vízgyűjtőkről történő lefolyás visszafogásra irányuló ajánlásait nemcsak Kárpátalján, vagy a Sziget-hegységben, de hazai vízgyűjtőinkön is alkalmazni lehet, sőt kell. Számos negatív példa utal arra, nemcsak a Tisza vízgyűjtőjén, hanem a Dunántúlon is, hogy dombvidéki vízgyűjtőinkön gyakran találkozhatunk nem kimondottan alkalmas területhasználatokkal. A Tisza vízgyűjtőjén belül a Sajó-Bódva-vízgyűjtő különösen sújtott az erózióval. Kimagaslóan rossz a helyzet e tekintetben a Hangony-patak vízgyűjtőjén, ezen belül a vízfolyás felső szakaszán, Hangony, Domaháza, Borsodnádasd és Borsodszentgyörgy községek környezetében. Nagy területeken a termőréteg 70%-os lepusztulása észlelhető, helyenként az alapkőzet a felszínre került. A Bódva-patak vízgyűjtőjén a Rakaca-patak vízgyűjtője - főleg az északi részén - a legerodáltabb. Az átlagos talajpusztulás a vízgyűjtőn 70-80 t/ha/év. A rakacai víztározó felett a mellékpatakokon és vízgyűjtőjükön nincsenek hatékony hordalékfogó és vízmosás megkötő műtárgyak. Ezen kívül a Bódva jobb parti vízfolyásai közül a Rét- és a Telekes-patak felső vízgyűjtőjén, Imola-Szőlősardó között igen erodált területek vannak. A Bán-patak vízgyűjtőjének több mint felén folytatnak szántóföldi művelést a talajvédelmi szempontok figyelembevétele nélkül. Előfordul kiugróan magas 25-33%-nál meredekebb - területek szántóként való hasznosítása is. A talajpusztulás mértéke itt is többszörösen meghaladja a megengedett 15 t/ha/év mértéket. A Szuha-patak vízgyűjtőjén valamelyest jobb a helyzet, de a vízgyűjtő felső szakaszán, Szuhafö-Zádorfalva között több mint 70%-os talajpusztulás észlelhető. A Keleméri-patak vízgyűjtőjén Gömörszőlős térségében, valamint a bal parton Putnok és a patak között találhatóak súlyosan erodált területek. A fenti részvízgyűjtőkön sürgető a szakszerű vízgyűjtőrendezési, illetve a lejtőkategóriáknak megfelelő talajvédelmi, valamint művelési ág változási tervek elkészítése és végrehajtása, különös tekintettel arra, hogy gyenge minőségű, 13 aranykorona /ha alatti értékű szántókon folyik a talajpusztító tevékenység. Helyette elsősorban erdősítés (őshonos fafajokkal) és gyepgazdálkodás javasolt. A fentiekkel párhuzamosan fontos a vízgyűjtők felső szakaszain, valamint az oldalvölgyekben a korábbi évtizedekben épített hordalékfogó, vízmosáskötő művek felülvizsgálata, a még rendezetlen, illetve az újabban kialakuló vízmosások felmérése, megkötése, rendezése (CH2M HILL 1998). Az idézett állapotokhoz hasonlókból származó következményeket tapasztalhattunk, amikor vízfolyások tömődtek el, és sárfolyás öntötte el egyes településeinket az ország legkülönbözőbb tájain (Közép- és Dél-Dunántúl, Heves, Délborsod, Cserehát) 1999-2002 években (Váradi-Varga-Szlávik 2003, Váradi-Varannai-Takácsné 2003/