Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)

I. kötet: Az 1998. évi árvíz - Illés Lajos-Konecsny Károly: Az 1998. november árhullám hidrológiai értékelése a Tisza-völgyi árvizek sorában

90 Dr. Vágás István Szolnok között az átlagos levonulási idő 6,9 nap, kereken 7 nap, 2,2 napi szórással. Ebben az utóbbi adatsorban a 2-6 napos értékek ugyanúgy előfordulnak, mint a 8-13 naposak. A szélsőségek arra utalnak, hogy egyes esetekben az árhullám tetőzésének haladása erősen késleltetett volt, más esetekben viszont meglehetősen gyors. Az 1876-1998. időszak vízjárás-történeti adataiból (Vágás 1982) megállapítható, hogy a Tisza eddigi 43 legnagyobb árhulláma közül csak 10 vonult le a bal parti mellékfolyók nagyobb vízhozamai nélkül, egyedi árhullámként. A 33 további nagy árhullámot a befogadó, vagy a bal parti mellékfolyók visszaduzzasztották, olykor a tetőzés menetgörbéjét is két-, vagy többfelé szakítva, a Tisza alsó, esetleg középső szakaszán többszörös tetőzést előidézve. 5. Néhány szó Vásárhelyi Pál Tisza-szabályozásáról A XIX. században végrehajtott Tisza-szabályozás töltésrendszerrel zárta ki az árvizeket Alföldünkről, s 102 tervezett, 94 megépült átmetszéssel rövidítette meg a folyót, hogy esésének megnövelésével javítsa a víz, jég és hordalék lefolyását, elejét vegye az elfajult kanyarulatok által okozott medervándorlásnak, a jégdugók keletkezésének, és biztonságossá tegye a hajózást. A mai államterület kb. egynegyede árvízmentesítésének az volt az ára, hogy az addig a földekre terülő vizeket csak a folyó árvízszintjeinek 3—3,5 m-es növekedése mellett lehetett elvezetni. Ehhez erős és magas töltéseket kellett építeni, s a kiépítés szintjeit a szükségnek megfelelően folytonosan növelni (Szlávik 1992). Másfél évszázad múltán is akadnak, akik felvetik, miért nem tervezte Vásárhelyi Pál a megépültnél szélesebbre a Tisza árvízvédelmi töltéseinek közeit. Akkor - szavaik szerint-a lefolyó víz nagyobb szétterülése következtében az árvizek szintje alacsonyabb lehetne, mint ma. Sajnos, nem! Egyrészt, mert a tiszai árvizeknek kb. kétharmadában más folyók, a Duna, Maros, Körös egyedi vagy együttes visszaduzzasztásai határozzák meg a tetőzés idejét és vízszintjeit Szolnok, de néha Kisköre alatt is. Ekkor pedig közömbös, milyen széles a töltések köze. Másrészt, ha a ritkább, a mellékfolyóktól nem, vagy kevéssé befolyásolt árvizek szintjét sikerülne akár méteres nagyságrendben csökkenteni, a folyótól távolabbi töltések csak 1-2 méterrel mélyebb területeken lennének megépíthetők. Hiába kerülne mélyebbre az árvizek szintje, ha a töltések a mélyebb talajfelszín miatt ugyanolyan magasak, vagy magasabbak volnának a mainál! A széles töltésközök ugyanannyi árvízvédekezési munkát igényelnének, mint a mostaniak. A szélesebb hullámterek az árvizek levonulási időtartamát még meg is hosszabbítanák. Nem szólva a hullámterek szélesen kínálkozó illegális eltöltésezéseiről. Vásárhelyi Pál 1846-ban elkészített szabályozási tervének előrelátó volta látható abból is, hogy nemcsak a töltések takarékos megépítéshez szükséges terep-adottságokat használta ki, hanem egyaránt alkalmassá tette a Tiszát akár mellékfolyók hatása alatt álló, akár ezt a hatást nélkülöző árhullámoknak mindenkor elfogadható időtartamok alatti levezetésére. Vásárhelyi Pál elgondolásait igazolta, hogy a Tisza Szamos beömlése alatti, síkvidéki szakaszán 1889. óta töltésszakadásos árvízkatasztrófa nem volt. A régi és megújult védőmüvek kiállták az 1895, 1919, 1932, 1970, 1981 és 1998.