Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)

IV. kötet: Elemző és módszertani tanulmányok az 1998-2001. évi ár- és belvizekről - Szlávik Lajos-Bakonyi Péter-Józsa János-Kovács Lajos-Krámer Tamás: Az új árvízvédelmi lokalizációs tervek kidolgozásának módszertani alapjai

Az új árvízvédelmi lokalizációs tervek kidolgozásának módszertani alapjai 213 modellbe beépíteni. A modell vizsgálat alapján lehet eldönteni, hogy mely telepü­lések egésze vagy részterülete veszélyeztetett az öblözetbe kiömlő víztől. Amennyi­ben az öblözetben lévő település, vagy településrész elöntésre kerülhet, meg kell vizsgálni, hogy van-e lehetőség lokalizációs töltés - előzetes, vagy a védekezés ide­jén történő - kiépítésére. Ugyancsak a modellvizsgálatokból kapott eredmény alap­ján lehet meghatározni az egyes települések védelmének megszervezésénél rendel­kezésre álló időelőnyt, ami mind a lokalizációs lehetőségek kiválasztásánál, mind a mentési és kiürítési tervek készítésénél meghatározó jelentőségű. Eltérő módon kell kezelni azokat a településeket, amelyek szükségtározóvá nyilvánított öblözetben helyezkednek el. Itt az egyes települések bevédését minden­képpen biztosítani kell, vagy előre kiépített és kellő színvonalon karbantartott má­sodrendű védvonalakkal, vagy olyan műszaki megoldásokat kell megtervezni, ame­lyek a rendelkezésre álló időelőny ismeretében megvalósíthatók. A lokalizációs terveknek tartalmazni kell a települést védő - kiépített - lokali­zációs vonal jellemző adatait: - hossz-szelvény, - keresztszelvények, - szerkezet- és anyagjellemzők, - a védműben lévő keresztezések, lefolyók méretét, - a szabad nyílások elzárhatóságának módját és azok időszükségletét. Abban az esetben, ha az öblözetben lévő település, vagy annak bármely része - terepadottságok, időhiány stb. - miatt bevédhetetlen, részletes mentési, kiürítési tervet kell az illetékes önkormányzattal készíttetni és azok meglétét rendszeresen ellenőrizni. Fontos tudni, hogy az egyes öblözetekben lévő településeket mennyi idő múl­va éri el a víz, mennyi a vízszintemelkedés intenzitása - a hidraulikai számításoknak ilyen adatokat is szolgáltatniuk kell. 6. A lokalizációs tervekhez szükséges hidraulikai vizsgálatok elvégzésének módszertana A lokalizációs tervek részeként, azokat alátámasztandó, hidraulikai számításo­kat kell végezni egy esetleges töltésszakadás következményeinek meghatározására. Elsődleges cél a kitört árvíz lokalizálhatóságának, az elöntésre kerülő területek nagyságának, az elöntés mélységének, az elöntés időbeli alakulásának, a víz vonu­lási útjának stb. meghatározása. Mindezek alapján meghatározható a lakosság és az anyagi javak kimentésére rendelkezésre álló idő, illetve a kitelepítés szükségessége. Végezetül a kiömlött vízmennyiség, annak területi eloszlása és a rendelkezésre ál­ló, vagy üzembe állítható elvezetési lehetőségek függvényében meg kell határozni a terület leürítéséhez szükséges időt, nyílásméretet, szivattyúkapacitást stb. Mindezek a számítások a ma rendelkezésre álló (személyi) számítógépek és nu­merikus hidraulikai modellek segítségével elvégezhetők. Az alábbiakban a numerikus hidraulikai modellek felállításának és futtatásának módszertani alapjait mutatjuk be. Amikor egy matematikai modellt készítünk, megpróbáljuk a valóságot a mate­matika ill. a fizika nyelvén megfogalmazni, majd a matematikai egyenleteket meg-

Next

/
Thumbnails
Contents