Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)

IV. kötet: Elemző és módszertani tanulmányok az 1998-2001. évi ár- és belvizekről - Bartha Péter-Gauzer Balázs-Bálint Gábor: Folyamatos lefolyás-szimulációs és előrejelző rendszer alkalmazása az elmúlt évek tiszai árvizei során

66 Bartha Péter-Dr. Gauzer Balázs-Bálint Gábor 3. ábra. A vízhozamok felosztása „threshold" módszer alapján amelynek az árhullámok levezetésében és az árhullám sebességének az alakításában játszott szerepe egyáltalán nem elhanyagolható. Ezért egy olyan megoldást kellett keresni, amelynek segítségével megőrizhető a lineáris modellek egyszerűsége és könnyű kezelhetősége, ugyanakkor leírhatók azok a legjelentősebb változások, amelyek a kisvízi és középvízi meder illetve a hullámtér elöntésekor az árhullám levonulási sebességében jelentkeznek. A 3. ábrán bemutatott keresztszelvény struktúrája jellemző síkvidéki folyóink jelentős részére. Látható, hogy az „M" és „N" vízszinttel, illetve a hozzájuk tartozó vízhozam értékek kijelölésével az árvízi vízhozam három részre bontható, a kisvízi, a q

m középvízi és a q„ nagyvízi vízhozamokra. Külön-külön számítva a vízhozam részeket, figyelembe vehető ezek eltérő sebessége, vagyis tulajdonképpen a nemlineáris modellt három lineáris modellel helyettesítjük. Ezt az elvet természetesen mindhárom árhullám transzformációs modell esetében alkalmazhatjuk. A küszöbszintek száma elvileg bárhogyan meghatározható, azonban célszerű azokat valamely fizikailag jól megfogható morfológiai vagy hidrológiai paraméterhez kötni, s a gyakorlati tapasztalatok szerint egy-két szintnél többet nem célszerű kijelölni. A szintek számát a modellparaméterek számának a növekedése is korlátozza, amely a paraméterbecslés során nehézséget, vagy akadályt jelenthet. 2.7. A 8. (funkcionális) modul: a folyótorkolatok és duzzasztók hatásának számítása Közismert jelenség, hogy - különösen a kisesésű folyószakaszokon - jelentős vízszintváltozások esetén a mellékfolyók torkolatközeli szakaszainak vízállás-viszonyai szoros kapcsolatban állnak a befogadó vízszintjeivel. Ennek leggyakoribb esete az, amikor a befogadó, magasabb vízszintje miatt visszaduzzasztja a mellékfolyót. Jó példa volt erre a 2000. áprilisi Tisza-völgyi árvíz, amely során a Hármas-Körösön - lényegében annak teljes hosszán - a vízállásokat a Tisza vízszintjei alakították, s eredményeztek minden eddiginél magasabb értékeket. A visszaduzzasztás sokszor nem csak közvetlenül a mellékfolyóra, hanem annak további mellékvízfolyására is hatással lehet, erre a Körösök vízrendszerén találunk példát, amikor a Fekete- és a Fehér-Körös árhulláma a Sebes-Körösön keresztül a Berettyó vízjárását is jelentősen befolyásolhatja. Természetesen, ha a befogadó vízszintje a szokásosnál lényegesen alacsonyabb, az mintegy leszívja a mellékfolyót, a torkolatnál kialakuló nagyobb esések egy leszívási görbe érintőjét képezik. Ez a leszívási görbe szintén számítható. A visszaduzzasztás másik típusa a duzzasztóművek okozta vízszintemelkedések. Ennek jelentőségét jól mutatja az a tény, hogy a Tiszán Záhony és Kisköre közötti, valamint a körülbelül Csongrádtól az országhatárig terjedő szakasz vízjárása az év legnagyobb részében - a természetesen kialakuló vízszintektől függő mértékben árvízszint