Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)

I. kötet: Az 1998. évi árvíz - Váradi József-Varga Miklós-Szlávik Lajos: Az 1998. novemberi tiszai árvíz elleni védelem országos irányítása, vezetése és tapasztalatai

Az 199H. novemberi tiszai áiviz elleni védelem országos irányítása, vezetése és tapasztalatai 121 5. A védelmi müvek fenntartása és fejlesztése Országunk adottságai következtében - miszerint az árvizek az ország területének 22%-át veszélyeztethetik — mindenekelőtt a védelmi müvek állapota, megbízhatósága az egyik legfontosabb tényező. Valamely adott helyzetben a védekező emberek lélekjelenléte, hozzáértése nélkülözhetetlen, a vizet azonban mégiscsak a töltés tartja. Ugyanilyen fontos tényező az is, hogy az árvízi nagy víztömegnek legyen hol lefolynia (ennél az árvíznél mintegy 2,6 milliárd m

3 víz folyt le). Ez az árvíz is megerősítette, hogy elődeink a Tisza szabályozását alapjában véve jól hajtották végre. Az árvízvédelmi töltések közötti ún. nagyvízi meder képes levezetni az árvízi víztömeget. Ehhez azonban két megjegyzést feltétlenül hozzá kell fűzni: helyenként vannak szűkületek, mint pl. Tivadarnál, ahol különösen ügyelni kell a helyzet további romlásának elkerülésére; különösen a széles hullámtereken, de másutt is, az alacsonyabb árvizek elleni védelemre nyárigátak épültek. Az évtizedek során ezeket a nyárigátakat fokozatosan magasították, és napjainkra előállt az a helyzet, hogy a nagyvizek levonulásának akadályává váltak, emelik az árvíz szintjét és ezáltal növekszik a fö védelmi vonalak terhelése. K.ülön gond, hogy a nyárigátak nagyobb részének nincs gazdája. A nagyvízi meder állapotával kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet a hullámterek olyan használatára, amely figyelemmel van arra, hogy a hullámtér az árvíz levezetésére szolgál, továbbá, hogy ott bármilyen használat kockázattal jár. Természetvédelmi, ökológiai szempontokat is figyelembe véve dolgoztuk ki a tiszai zöldfolyosó programot. Ennek keretében javaslatot tettünk bizonyos területeknek az árvíz levezetésébe való bevonására, ott, ahol a jelenlegi területhasználatok ezt egyáltalán lehetővé teszik, és nem indokolják az árvízvédelmi művek költséges erősítését, és ugyancsak költséges, folyamatos fenntartását. Az 1980. évi, kettős-körösi töltésszakadás tapasztalatai nyomán kiterjedt tudományos kutatással megalapozott —munka kezdődött a védvonalak gyengébb szakaszainak feltárására, lehatárolására. Ugyanígy folyamatos szakmai munkával történik az árvizek kialakulásának és lefolyásának az elemzése is. Mindezek eredményeként meglehetős pontosan kijelölhetők az erősítendő védvonalak, vagy azok valamely szakasza és ezekből is kiválaszthatók a különösen sürgősen elvégzendő feladatok. A folyamatban lévő töltéserősítések ezek jegyében történnek. Természetes, hogy az árvízi tapasztalatok alapján egyes, tervezett beavatkozásokat félül kell majd vizsgálni. Ez a felülvizsgálat azonban nemcsak műszaki kérdésekre terjed ki, hanem számba kell venni a védett értékeket, a veszélyeztetett lakosságot, kulturális értékeket stb. is. A fejlesztések körében természetesen a védvonalak erősítése áll az első helyen, de a szükséges kiegészítő létesítmények is idetartoznak, mint pl. a töltéskoronák burkolása, a hírközlés és az informatika fejlesztése, védekezési anyagok, eszközök és gépek szükséges mennyisége és korszerűsége. A hazai árvízvédelem fejlesztésére, a mértékadó árvíz ellen biztonsággal védő töltések kiépítésére, 1995. évi árszinten 58 milliárd Ft-ra van szükség, ami folyó (1999-es) áron egyszerű becsléses prognosztizálással közel 100 milliárd Ft-ot jelent.