Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)
I. kötet: Az 1998. évi árvíz - Váradi József-Varga Miklós-Szlávik Lajos: Az 1998. novemberi tiszai árvíz elleni védelem országos irányítása, vezetése és tapasztalatai
118 Váradi J.-Varga M.-Szlávik L. en végrehajtott beavatkozás alapjaiban járult hozzá, hogy az árvizet sikerült a gátak között megtartani. Három település biztonságból történő részleges kitelepítésén kívül más kitelepítésre nem került sor, az árvíz a védett területeket nem öntötte el. A sikeres védekezések végrehajtásának lényeges előfeltétele volt a védekezési tervek naprakész állapota. A műszaki tervek (amelyeket a vízügyi igazgatóságok készítenek) mellett a mozgósítási, kitelepítési és befogadási terveket is (ezeket az önkormányzatok készítik) naprakészen kell tartani. Az árvízvédekezés történetében példa nélkül áll, hogy a védelmi szervezet ilyen rövid idő alatt ilyen árvízi terhelést ki tudjon védeni. A levonult árhullámok elleni védekezés sikeres volt, mivel a kialakult veszélyhelyzetben a megfelelő időben tett intézkedések és műszaki beavatkozások nagyobb kártételek nélkül biztosították a legveszélyeztetettebb települések védelmét, az érintett lakosság életének és vagyonának megóvását. 3. A belvizek kialakulása és levezetése Az október végén befejeződött hidrológiai év során a göngyölített csapadékösszegek területi átlaga az ország síkvidéki területeinek nagy részén jelentősen meghaladta az sokéves átlagot és csak mintegy 100 mm-rel maradt el a sokéves maximumtól. November első dekádjában átlagosan 42 mm csapadék (a szokásos mennyiség két és félszerese) hullott: a síkvidéki területeken az utóbbi három hónapban - változó területi eloszlásban — 100 mm-t meghaladó csapadéktöbblet alakult ki. A helyzetet kis mértékben javította, hogy november második-harmadik dekádjának csapadékajelentéktelen volt. Az elmúlt (közel 15 éves) aszályos időszak után 1998-ban a rendkívül csapadékszegényjanuár—márciusi időszakot követően lehullott, a sokévi átlagot számos területenjóval meghaladó csapadék következtében tavasszal, nyáron és ősszel is voltak jelentős-az aktuális mezőgazdasági munkák elvégzését akadályozó ill. gátló-belvízelöntések. Április 10-e óta nem volt készültségmentes nap az országban: a tartós készültség elsősorban Felső-Szabolcsot és a Bodrogközt érintette. A belvízzel elöntött terület becsült nagysága 1998 májusában 59 000 ha, júliusban 25 000 ha volt. Ezen területek többszöröse volt túlnedvesedve. A belvízzel elöntött terület nagysága 1998. november 16-án országosan meghaladta a 67 000 hektárt (ennél nagyobb - 80 000 ha nagyságú - őszi belvízelöntés legutóbb 1974-ben volt): ekkor 12 vízügyi igazgatóság 60 belvízvédelmi szakaszán-a szakaszok kétharmadán - volt 1., II. ill. III. fokú készültség, melynek keretében - a befogadó folyók magas vízállása miatt — 135 szivattyútelep és 11 szállítható szivattyú összesen 221 m 3/s kapacitással üzemelve 10,4 millió m 3 vizet emelt át a befogadókba. A kizárólagos állami tulajdonú müvekre kiterjedő védekezési munkákban 589 fő (nagy többségük vízügyi dolgozó) vett részt. A belvizekkel veszélyeztetett térségeket az 1. ábra mutatja. Bár az árvizeket okozó november eleji nagycsapadékok elkerülték a belvízzel leginkább veszélyeztetett a hazai belvízrendszereket, a belvízhelyzet különösen súlyossá novemberben vált: a magas talajvízállású, túlnedvesedett, szinte teljesen telített tala-