Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)

I. kötet: Az 1998. évi árvíz - Szlávik Lajos: Szerkesztői előszó

A SZERKESZTŐ ELŐSZAVA Az 1879-ben alapított, 125. éve megjelenő Vízügyi Közlemények szerkesztői a kezdetektől fogva nagy gondot fordítottak arra, hogy a jelentős árvizekről, belvizekről, azok lefolyásáról, szakmai tapasztalatairól mindenkor részletes beszámolót, elemzést közöljenek. E tanulmányok, ismertetések fontos fon ásmunkái a védelmi rendszer jövőbeli fejlesztési irányai és módszerei meghatározásának, új szervezési megoldások alkalmazásának, az új védekezési anyagok, eljárások és technológiák elterjesztésenek. A Vízügyi Közlemények a maguk idejében minden korábbit meghaladó, rendkívüli mértékű 1940. évi országos, 1954. évi és 1965. évi dunai, valamint az 1970. éri tiszai árvizek történéseit és tapasztalatait különszámban mutatta be. Ezt a hagyományt kívánjuk folytatni az 1998 novembere és 2001 márciusa között levonult négy rendkívüli árvíz részletes bemutatásával. A közhiedelemmel ellentétben a jelentős nagy árvizek viszonylag ritkán fordulnak elő. Az 1855-től 2001-ig eltelt 146 év alatt 23 olyan árvíz vonult le a Tiszán és mellékfolyóin, amelyek valamilyen szempontból jelentősnek, különlegesnek minősültek és amelyek a maguk idejében a Tisza-völgyi árvízvédelem egyes fejlesztési szakaszainak határköveit jelentették. Egy-egy jelentősebb árvízi esemény mindig fontos alapot jelentett, indítékot szolgáltatott az árvízvédelem fejlesztéséhez. így volt ez már a XIX. évszázadban, amikor pl. a Tisza szabályozás megkezdését az 1816., 1830. és 1845. évi árvizek indították el, majd pedig az 1855., 1867-68., 1879., 1881., 1888. évi - rendre katasztrofálisnak tekinthető árvizek adtak egy-egy lökést a fejlesztések folytatásához, kiteljesítéséhez. De nem volt ez másként a XX. században sem. Az 1913. évi árvíz hatására kezdődött meg — viszonylag későn — a Tisza-Szamos-köz ármentesítése. Az 1932. évi árvizet követően kezdték meg (és 1937-re fejeztek be) a borsodi nyílt ártér begátolását, az utolsó olyan ármentesítési beavatkozást, amely lényegesen csökkentette a folyó hazai nyílt árterületét. Az 1947-48. szilveszteri felső-tiszai árvízkatasztrófának közvetlen következményei voltak a vízügyi szolgálatra nézve is: indokot, hivatkozási alapot nyújtott a szolgálat átszervezéséhez, a társulatok államosításához. Az 1964. és 1966. évi ái-vizeket követően lényeges fejlődés következett be az árvízvédekezési munkák technikai-technológiai színvonalában. Az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz adta meg a végső lökést arra, hogy új alapokra helyezzék a mértékadó árvízszintek meghatározását. Az 1974., 1980. és 1981. évi Körös-völgyi árvizek a védelmi rendszer új fejlesztési stratégiájának kidolgozását és megvalósítását-az árvízi szükségtározók alkalmazását — váltották ki. Az elmúlt két évben összegyűjtöttük, rendszereztük, feldolgoztuk az 1998-2001. közötti négy rendkívüli árvíz tapasztalatait és azokat kiegészítettük az 1999—2000. évi rendkívüli belvizekével, a hegy- és dombvidéki kisvízfolyásokon 1999-2000-ben kialakult rendkívüli helyi vízkárokéval, a 2000. februári szamosi, tiszai cianid szennyezésével és egyéb vízszennyezésekével. E vízkárelhárítási események leírását, tapasztalatainak elemzését a Vízügyi Közlemények különszámaként megjelenő négy kötetben foglaltuk össze. Az első kötet az 1998. novemberi árvizet mutatja be; a második kötetben az 1999-2000. évek történései együttesen szerepelnek; a harmadik kötet