Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízrendezési munkálatok Dévaványa környékén 665 Ma már elismerhető a M. Kir. Ontözésügyi Hivatal vezetőjének, dr. Kállay Miklós volt földművelésügyi miniszternek, majdani tragikus sorsú miniszterelnöknek az a maga­tartása, amely még földművelésügyi miniszter korában történt, hogy felismerte a hoz­zá kérelemmel és javaslattal forduló küldöttség elgondolásában azt az ötletet, amely talán az egész Alföld-öntözést elindította. Ezekben az elgondolásokban a dévaványai embereknek döntő szerepük volt. így válik a szükségből erény, így fordul a természe­ti csapás okozta károk elhárításából a természet erőinek okos igába hajtása. Mindezt embertelen szenvedés és rettenetesen sok munka árán tudták megfo­galmazni. Amikor azonban ez állami segédlettel megvalósulhatott volna, jött a má­sodik világháború és lehetetlenné tette, hogy szenvedéseik árán megfogant ötletük­ből hasznot húzzanak, mind maguk, mind gyermekeik számára. IRODALOM Dóka AT.: A Körös és Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj átalakulása. Közle­mények Békés megye és környéke történetéből 7. Gyula, 1997. GallaczJ.: Monográfia a Körös-Berettyó-völgy ármentesítéséről. I—II. kötet. Nagyvárad, 1896. Fejér L.: Vizeink krónikája. Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvtár. Budapest. 2001. Ihrig D.\ A magyar vízszabályozás története. OVH. Budapest. 1973 Lampl H.\ Gróf Széchenyi István emlékhajóút a Tiszán Vízügyi Közlemények 1933/2. Szlávik L.-Galbáts Z.-Kiss A.-Kisházi P.-Rátky I. : A Fehér- Fekete- és Kettős-Körös árvizei, árvízvédel­mi rendszere és a Kisdelta szükségtározó. Vízügyi Közlemények, LXXXI. évfolyam 4. füzet. 1999. Tolnay G.: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye mezőgazdaságának egyes kérdései 1920-1944 között. Jász­kunság füzetek 9. Jászkunság Kiadó. Szolnok, 1994. Tolnay G.: A Nagyatádi-féle földreform végrehajtása Túrkevén az 1920-as években. Múzeumi Levelek 69-70. kötet. Damjanich Múzeum. Szolnok, 1992. Tolnay G. : Vita legelőügyben Dévaványa és Túrkeve között. In: TISICUM - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok évkönyve XI. kötet.. Szolnok, 1999. * * * Melioration activities in the surroundings of Dévaványa by Gábor TOLNAY As an introduction, a brief survey is offered about the events happening during the past on the Dévaványa Lowland (Fig. I), concerning confinement of the watercourses and the swamps. From the last years of the 19 , h century, selected events, connected with the regula­tion of the Körös Rivers are highlighted. A special attention is paid to the foundation and activities of the various associations for melioration and flood control. The paper deals detailedly with the history of the great excess water inundation of 1915 and its confinement at Dévaványa. The failure of the association concerned is pointed out, consisting in not having purchased in time the necessary amount of carburant for the opera­tion of pumping stations.. The management of the commune did not require therefore any indemnity, but asked for a more considerate activity resulting in a higher security of the defence against water damages. The major water related problems of Dévaványa, arising between the two World Wars, were solved jointly by the management of the commune and the two water associations con­cerned (the Association of Ivánfenék and the Association Berettyó). The community of the farmers of the village did not limit themselves to listing their objections, but also put forward

Next

/
Thumbnails
Contents