Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízoldali rézsű csúszása a Zagyva jobb partján 633 tását és eredményét csak kb. 1000 év távlatából tudjuk nyomon követni. A két folyó találkozásánál települt Szolnok keletkezésének első írásos emlékei a XI. századba nyúlnak vissza. A város közvetlen környékén eddig feltárt régészeti leletek pedig arra utalnak, hogy az újkőkortól már laktak e helyen, amely a rézkortól településnek tekinthető. A településre az idők folyamán a két folyó bizonyára mindvégig hatással volt (Csikász 1987). A város kialakulása a XI. századra, Szent István uralkodásának idejére tehető (sóútvonal, várispánság, átkelőhely), lakói az akkor általános vízhelyzeten sokáig nem változtattak, az állandó épületek és a fontosabb utak a magasabban fekvő részeken voltak. Amint a Tisza szabályozás előtti vízállapotokat feltüntető térképen is jól azonosítható, a Zagyva torkolati szakasz jobb part és a csatlakozó a Tisza jobb parti területet a szabályozás előtti legnagyobb árvizek sem öntöttek el. Ugyanakkor a Zagyva torkolat feletti Tisza jobb part és Zagyva bal part által határolt föld részben időszakosan vízjárta terület volt. Az első komolyabb beavatkozás a vizek folyásába a Zagyva torkolati szakaszán 1550-ben történt, amikor is új medret ástak a vár NY-i és E-i oldalán, belevezetvén a vár védelme érdekében a Zagyva vizét, amely addig a várat K-ről megkerülve ömlött a Tiszába. Erre a területre esik a Zagyva mostani medre. Ezt az állapotot ábrázolja Houfnagel György rézmetszete 1617-ből kissé torzítva, de a lényeget megtartva. Jól érzékelhetők az elmondottak a korabeli térképek alapján, melyek a szolnoki várat szigetként ábrázolták. A torkolati szakasz további alakulása időrendi sorrendben jól nyomon követhető (Károlyi-Nemes 1975). Az árvízvédelmi töltések kiépítése e folyószakaszon csak a XX. század elején kezdődött. A város fejlődése a Zagyva jobb partján ekkor kezdett nagyobb területet elhódítani, szükség volt árvízvédelmi gát építésére, hiszen korábban a jobb part torkolati kb. 1,4 km-es szakasza az addig előfordult nagyvizek szempontjából magaspartnak számított. A fejlesztések különböző időszakokban valósultak meg. Ahhoz azonban, hogy a töltések megépülhessenek, jelentős feltöltéseket kellett végrehajtani mindkét parton. A torkolat és a vasúti híd közötti szakaszon az 1919-es árvizet megelőző időben nem tudunk szervezett töltésépítésről (a szakasz egyik ármentesítő társulathoz sem tartozott, a védekezés a város feladata volt). A minden addigi vízállási rekordot meghaladó 1919. májusi árvíz (szolnoki vízmércén a tetőző vízállás 8,82 m volt) során a városi tanács szervezésében a jobb parton 1900 fm hosszú töltés épült, mely végül a várost megmentette az elöntéstől (Károlyi-Nemes 1975). E töltés nyomvonala valószínűleg a magaspart felső partélén helyezkedhetett el, arra a tényre támaszkodva. A frissen hordott töltés akkori meghibásodásáról nincs adat (Csikász 1987). Az mindenesetre tényként elfogadható, hogy az 1919. évi felső partéi és a jelenlegi árvízvédelmi fővédvonal közötti terület feltöltések sorozata útján jutott el mai állapotáig, tehát a mai fővédvonal valószínűleg feltöltött területen épült. 3. A károsodási folyamat leírása Szolnok belterületén a Zagyva jobb part 1 +324-1 +350 szelvények közötti töltés vízoldali rézsűje 1985. június 7-én 17 óra és június 8-án 12 óra között jelentős mértékben károsodott (2. ábra). A töltéskorona függőlegesen kb. 2 métert és a