Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

1. füzet - Szesztay Károly: Bolygónk életterébe illeszkedő gazdálkodás irányai és vízgazdálkodási vonatkozása

54 Szesz l

ay Károly A fentiekből kitűnik, hogy a különféle típusú erdőállományoknak az 5. ábra szerinti éghajlati függősége földtörténeti vetületében nem tekinthető egyszerű és egyirányú adaptációnak. Az alkalmazkodó képesség mellett és azzal egyenrangúan szerepe volt benne a kreatív környezetszabályozásnak is, hiszen a szárazföldek belső vízforgásának és víztározódásának előmozdításával az erdőállományok önszabályozó jelleggel segítették és irányították terjeszkedésük és stabilizálódásuk éghajlati (és ezen keresztül vízháztartási és talajtani) előfeltételeinek kialakulását. Ebben a megvilágításban válik gazdálkodási határfeltétellé az ökológiai folyamatoknak a 4. ábra szerinti tájankénti, vízrendszerenkénti, szárazföldenkénti és globális egysége és így válnak megszívlelendő mementóvá az erdöirtásoknak a múltból és a jelenből egyaránt dokumentálható nagytérségi következményei. A növénytermesztésen alapuló első jelentősebb társadalmi szerveződések, a „fluviális civilizációk", a melegégövi folyók menti síkságok füves sztyeppéin alakultak ki. A népességszám igen gyors (a korábbiaknál többezerszeres) növekedése azonban viszonylag igen hamar megkívánta a termőföldek kiterjesztését: megkezdődött a füves övezetet szegélyező erdők egyre tágabb térségekre terjedő kitermelése és mezőgazdasági hasznosítása - ami a gyorsan növekvő népességű fejlődő országokban ma is folytatódik. Az emberi történelem évezredeiben a növénytermesztés és az állattartás területigényéhez csatlakozott még a tűzifa, majd épületfa, hajófa és a bútorfa iránti igény, végül legújabban a papírgyártás nyersanyag igénye. Ezek azonban nem az erdők területe, hanem az erdők faanyaga felé irányulnak és az igénykielégítés módozatának és technológiájának megváltoztatásával, vagy a használat hatékonyságának növelésével (a papír esetében a jelenlegi 40% körüli recirkulációs hányad további igen jelentős mértékű növelésével), valamint a fák életritmusához illeszkedő kitermeléssel lényegileg az erdők folyamatosan megújuló készletéből is kielégíthetöek lehetnének. Bolygónk erdőségeinek együttes területe a XX. század elejére mintegy 50 millió km

2-re (a szárazföldek területének mintegy 35—40%-ára), vagyis az emberi civilizációk kialakulása elöttre becsülhető erdőállománynak mintegy felényire csökkent. A XX. század végén az erdők együttes területe már csak 29 millió km

2 volt! Ez azt jelenti, hogy a XX. század átlagos 210 ezer km

2-nyi évenkénti fogyatkozásának folytatódása esetén mintegy 140 év múltán az erdők teljességgel eltűnnének! Ehhez az önmagában véve is elképzelhetetlen és elfogadhatatlan jövőképhez vezető tények és adatok több vonatkozásban is kiegészítést és értékelést kívánnak: - Az ENSz Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO, utóbbi évtizedekre kiteijedö erdökataszterének országonkénti és évenkénti adatai két föbb vonatkozásban egészítik ki a fentebbi globális és évszázados irányzatot. Egyrészről: az 1990 és 1995 közötti időszakban a globális erdőállomány évenkénti csökkenése 94 ezer km

2, vagyis a fogyatkozás üteme az évszázados átlaghoz viszonyítva mintegy felényire csökkent. Másrészről: a világgazdaság tőkeállományát birtokló iparosodott országok és a perifériára szorult „fejlődő" országok és erdők helyzete tekintetében is határozottan elkülönülnek egymástól. A tőkehiányos fejlődő országokban az 1990-95 időszak folyamán az erdőállományok évenkénti csökkenése a fenti globális átlagnál számottevően nagyobb, 130 ezer