Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

500 Kúipáli Aqjád ladékvonalán trágya formájában jelentkezik. Más részük közvetlenül a termőhelyen kerül vissza a talajba annak a művelése kapcsán, s jelent ismételten hasznosuló energiát, szerves tápanyagot a talaj mikroorganizmusainak, életközösségének. A szalma és fűrészpor a kívánatosnál nagyobb nedvesség és nitrogéntartalmú szerves hulladékok komposztálásának segédanyagaként, biológiailag stabilizált formában, humuszként is visszakerülhet a talajba (Kárpáti 2002). Az ilyen hulladékok egy részének energiája tehát közvetlen fűtésre, más részük állati, vagy mikrobiális úton hasznosul. A növénytermesztés szilárd hulladékainak az energetikai hasznosításával rendszerint semmilyen gond nincs, hiszen azok szárított formában bármikor elégethetők, és minimális hamu maradványuk nagy kálium tartalmú talajtápanyag. Gondot okoz ugyanakkor a trágyaként jelentkező részük. Részben állaga, részben összetétele miatt. A trágyában a szalma mellett a fehérje és zsírtartalmú termékek állati hasznosítás utáni maradéka is benne van, lényegesen átalakított formában. A cukrok teljesen hiányoznak belőle, a rostos részeket alkotó cellulóz többnyire változatlanul a maradékba kerül. A fehérjék eredeti nitrogén tartalmának a döntő része (csaknem teljes mennyisége) is ismételten megjelenik az emésztési maradékokban (vizelet, széklet). Ennek a vegyesnek tekinthető hulladékformának a termőtalajba történő elhelyezése ezredévek gyakorlata. A klasszikus állati trágyákkal (ló, marha) a talajvizek károsítására előzetes stabilizálásuk és kis nitrogéntartalmuk miatt nem igen kerülhetett sor, hiszen a terméket előbb kiégették, mintsem a talajvizet károsíthatták volna. Más a helyzet napjainkban az állattartás intenzifikálása eredményeként keletkező, helyenként igen nagy anyagmennyiségeket jelentő trágya hulladékkal. Többsége sertés, marha, csirke, pulykatrágya, melyeknek az összetétele, állaga is nagyon eltérő. Megjelent az elmúlt évtizedekben a hígtrágya változatuk is, amelyet azonban a tárolási, újrafelhasználási költség csökkentése érdekében igyekeznek visszaszorítani. A sertéshizlalásnál azonban ez nem egyszerű feladat. A hígtrágya ugyanakkor különleges folyékony hulladék, melynek több kg/nv oldott szerves anyag, valamint ammóniumtartalma is van. A hígtrágya fő gondja, hogy a vizelettel döntően abba kerülő rész az elfogyasztott nitrogénnek mintegy 80, és foszfátnak 50 százalékát koncentrálja, ezért nagyon tömény. Hiába lehetséges a sertéstrágyánál a megfelelő fázis-szeparáció, attól még a folyadékrész problémái mit sem csökkennek. Az a nitrogénterhelés döntő részét olyan koncentrációban tartalmazza, ami a növényzet kiégetését, s egyben a talajok veszélyes túladagolását, s azzal együtt a talajvíz szennyezését is okozhatja. A hígtrágya a növényzetre csak hígítva kerülhet, különben csak a vegetációs időszakon kívül helyezhető ki. Az utóbbi egyébként a szilárd trágyára is érvényes. A mezőgazdasági termékek feldolgozásának hulladékai igen sokfélék. Ez abból adódik, hogy közvetlen emberi fogyasztásra történő előkészítésük is sokféle. A feldolgozási veszteség egy része szilárd formában visszatartható, újrafelhasználható, de nagyobb része rendszerint a szennyvízbe kerül. Az egyes iparágakban a nyersanyag függvényében más-más cukor, keményítő, fehérje és zsírhányad kerül a technológiák elfolyó vizeibe. Eizikai előtisztítással a zsír számottevő része (például a húsiparban) visszatartható, annak a hasznosítására azonban nem igen jelentkezik igény. Ezt a zsírt nagy energiatartalma miatt ugyanakkor igen jól lehetne hasznosítani mind a biogáz előállításnál, mind a komposztálásnál. A foszfolipidekből maradó foszfátszennyezés sem jelent ezeknél problémát.