Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízügyi Közlemények, LXXXV. évfolyam 2003. évi 3. füzet SZIGETKÉPZŐDÉS ÉS -FEJLŐDÉS A MAROS HATÁRSZAKASZÁN SIPOS GYÖRGY és DR. KISS TÍMEA A folyók szabályozása előtt a mederben számos sziget képződött, tükrözve azok energia- és áramlásviszonyait. A nagy múltra visszatekintő szabályozások során ezek a szigetek (zátonyok) nagyrészt eltűntek, hiszen erősen akadályozták az árvizek, de főként a a jég levonulását, így nem csak morfológiailag, de élőhelyek tekintetében is szegényebbé váltak vízfolyásaink. A Maros 30-50 fkm közötti magyarországi szakaszán azonban a XIX. századi szabályozásokat követően egyre több sziget jelent meg. A beavatkozásokat megelőzően is voltak szigetek az erősen kanyargó Maroson, ezek azonban főleg a kanyarulatok belső ívén helyezkedtek el és inkább magasabb övzátony-felszínek (zátonyok), mint valódi mederközépi szigetek voltak. A szabályozások során a Maros alsó, vizsgált szakaszát csaknem teljesen kiegyenesítették, melynek esése 0,14 m/km-ről 0,28 m/km-re nőtt (Somogyi 2000). A megváltozott hidrológiai viszonyok előrevetítették azt, hogy az egyenes mederben mederközépi szigetek alakulnak ki (Morisawa 1985), amihez még az is hozzájárult, hogy a terület 1920-tól magyar-román határszakasszá válva „magára maradt", s természetes úton fejlődött tovább. így egyre több sziget, zátony jelent meg, dinamikusan átalakuló környezetet hozva létre, tehát a folyamat és a forma kapcsolatrendszerében ezúttal a megszokottól eltérően a forma (medermintázat) megváltoztatása vonta maga után az üledék felhalmozási és mederalakítási folyamatok módosulását. Célunk annak felmérése volt, hogy a XIX. századi szabályozásokra a viszonylag magára hagyott folyószakasz hogyan reagál, milyen szigetképződési mechanizmusok érvényesülnek rajta. Ennek megállapításához többféle módszerrel többféle megközelítést alkalmaztunk. A vizsgálat során azt az elvet követtük, hogy a rendszer kisebb morfológiai egységeinek részletes elemzése felől haladtunk a rendszer egészét meghatározó összefüggések értékeléséig, számszerűsítéséig. A szigetek és szigetrendszerek vizsgálata előtt fontos a szigetnek, mint fluviális morfológiai fogalomnak a definiálása. A sziget az általános megfogalmazás szerint „viszonylag kis szárazulat teljes mértékben vízzel körülvéve" (Fairbridge 1968). A geomorfológiai irodalomban a folyóvízi környezetben előforduló morfológiai képződmények közül azokat tekintik szigeteknek, amelyek aktív folyómederrel vannak határolva és a középvíz szintje fölé emelkednek, illetve elég hosszú ideig léteznek ahhoz, hogy rajtuk növényzet is megtelepedjen (üsterkamp 1998). A szigetek előfordulása és fennmaradása általában azt is jelzi, hogy az adott folyószakasz nagyobb emberi beavatkozásoktól mentes (Piégay-Gurnell 1997). Ezzel magyarázható az, hogy a fejlődésükkel foglalkozó irodalom főleg észak-amerikai mintaterületeken végzett vizsgálatokról számol be. s az európai kutatások döntően mediterrán vagy periglaciális területekre korlátozódnak. A kézirat érkezeit: 2002. X. 14. Sipos György, geográfus, PhD-hallgató SZ I L Természeti Földrajzi és Geoinformiitikai Tanszék. Dr. Kiss Tímea biológia-földrajz szakos tanár, PhD, a SZTF Természeti Földrajzi Tanszék egyetemi adjunktusa.