Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

3. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: A vízvagyon állapotának változása a XX. században

406 Orlóci I. -Szeszt

ay К. Az említett országok gazdasági feltételeit és földrajzi helyzetét mérlegelve valószínű, hogy a Tisza vízgyűjtőjén hatékony vízminőség-védelmi intézkedésekre esetleg csak 2 évtized után kerül sor. A tiszai vízrendszer valószínűsíthető vízkészletcsökkenése és a vízminőség változatlan vagy romló folyamata az ország egyik sorsdöntő vízgazdálkodási problémájává válhat, amelynek megoldása az Alföld fejlődésének alapfeltétele. A másik kiemelt fontosságú kérdés a felszín alatti vízkészletek alakulása. Jelenleg - a bányászati vízkivételek jelentős csökkenése miatt - a vízforgalom kedvezően alakul; a beszivárgó vízmennyiség egy részéből töltődnek a karszttárolók, és növekedett az ivóvíz-ellátási célú vízkivételek biztonsága. A rétegvizekkel kapcsolatosan valószínűsíthető, hogy az ivóvíz készletekkel történő szigorúbb gazdálkodás következtében a koncentrált terhelések nem növekednek, és az egyedi, kis kapacitású vízkivételek lehetősége változatlanul megmarad az Alföldön. Megoldhatónak vélelmezhetők a víztisztítási feladatok, és a nyomáscsökkenések miatt szükséges kapacitás felújítások nem fognak gazdasági korlátokba ütközni. Mérlegelve a gazdasági fejlődés lehetséges hatását és feltételezve hatékonyabb vízkészlet-gazdálkodást valószínűsíthető, hogy az ország természetes vízellátottsága (víz készletadottsága) a következő évtized alatt érdemlegesen nem fog megváltozni; a víztermelési kapacitás szinten tartása és kis mértékű fejlesztése pedig sem gazdaságilag, sem hidrológiailag nem lesz korlátozott. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a viszonylag kedvező összkép ellenére teljes bizonyossággal számítani kell egyes területeken és egyes időszakokban vízhiányra. Amennyiben a fejlesztések során a múltbelinél jobban figyelembe veszik a vízháztartási, vízgazdálkodási feltételeket, és csökkentik a vízkészleteket érő externalitásokat, akkor a vízhiányok megszüntetésének marginális költsége sem fog erőteljesebben növekedni. A vízgazdálkodás jövő feltételeit tekintve az éghajlatváltozás - amint az előzőekben is láttuk - az egyik sorsdöntő kérdés. Az éghajlatváltozás először s Duna vízgyűjtőterületének természetes növényzetében, valamint térszíni vízháztartásában indít meg változást, ami a párolgás, a lefolyás és a tározódás arányainak módosulásában fog jelentkezni. A csapadék csökkenésével párhuzamosan növekedni fog a párolgás és csökkeni fog a lefolyás is, szélsőségesebbé válhat a vízjárás. Lehetséges, hogy a tiszai vízrendszerben az évi lefolyás átlagosan 10%-kal csökken, és - a növényzet alakulásával - ennél nagyobb arányban növekednek illetve csökkennek az árvizek illetve a kisvizek. Egyidejűleg az Alföld területén általánossá válik az ariditás, ami jelentősen módosítani fogja a fedőréteg-termőtalaj vízháztartását, és ezen keresztül a növényzet vízigényét (4. ábra), valamint a felszín alatti áramlási rendszert. Az éghajlatváltozás a vízháztartás szabályozásával intenzív talajátalakulást indíthat meg, ami egyes területeken a termőréteg gyors szikesedésre vezethet. A magas hegyvidékeken az ariditási tényező értéke valószínűen kisebb mértékben növekedik, és feltételezhető, hogy a Duna éves lefolyásának csökkenése 5-8%on belül marad. Érdemleges változás következhet be a hazai dombvidékek vízforgalmában. Egyes vízgyűjtőknél már arid jelleg is jelentkezhet, de általánosan bekövetkezhet a lefolyás 8-10%-os csökkenése és a vízjárás szélsőségesebbé válása. A következtetések megbízhatóságát illetően hangsúlyozni kell, hogy az ország