Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

3. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: A vízvagyon állapotának változása a XX. században

396 Orlóci I. -Szesztay К. 2.2. A vízgazdálkodás fejlődésének irányzatai A vízvagyon mai helyzetét hazánkban is a 2. ábrához kapcsolódva vázolt fordulópont: az integrált vízgazdálkodás megvalósításának, illetve további kibontakozásának elvárásai határozzák meg. Az elvárásokat alakító sokrétű társadalmi folyamatok és természeti adottságok megértéséhez és az ezekhez igazodó vízügyi ágazati politika kulcsponti elemeinek megtalálásához a fordulópontot érlelő történeti háttér áttekintésére és a jövőt formáló főbb irányzatok nyomon követésére egyaránt szükség van. 2.21. Történeti háttér és jelenkori problémák. Magyarországon a vízháztartási adottságok és a társadalom viszonyában mintegy kétszáz éve alapvető változás következett be. A gazdaság újjászervezésével megszűnt a természeti adottságok sokrétűen hasznosító - a természethez alkalmazkodó - ártéri gazdálkodás, és megkezdődött az európai gabonatermelő földművelés, valamint a merkantilista gazdaság megvalósítása érdekében a vízrendszerek nagy térségre kiterjedő szabályozása. A gazdasági korszakváltás legjelentősebb vízgazdálkodási következménye az volt, hogy a vizek - nagytérségi és országos jelentőségű - közösségi érdekű tényezővé váltak. Emiatt alakultak már kezdetben a vízrendszerek valamennyi érdekeltségét tömörítő ármentesítő társulatok. Az országos érdekeltség fejeződött ki abban is, hogy már а XVIII. század végén megszervezték az állam egységes vízjogi-műszaki hivatalát. А XIX. század végére fejeződött be az egységes vízjogi intézményrendszer kialakítása; az 1885. évi törvény a vizeket közösségi tulajdonnak nyilvánította, és nemcsak a vízvagyon szabályozásának és hasznosításának feltételeiről, hanem a vizek minőségének megóvásáról is rendelkezett. А XX. század második felére konszolidálódott ez a két évszázados integrálódási folyamat, dc jelentkeztek és felerősödtek a folyamatot világszerte kísérő társadalmi konfliktusok is. A magyar vízgazdálkodás két évszázados története szerves folyamat. Napjainkban még hatnak a műit évszázadban megfogalmazott elvek, és mai fejlesztési szándékok kötődnek hat évtizede kimunkált műszaki lehetőségekhez. Politikai rendszerváltozásokkal részlegesen és időlegesen módosítva, de lényegi vonásait megtartva fejlődött a jog és szakigazgatás intézményrendszere, valamint a földrajzi és gazdasági körülményekhez igazodva a munkamegosztás rendje (egyén, társulat, állam). Több mint egy évszázadon keresztül a magyar vízgazdálkodás kiemelkedően fontos feladata a vízviszonyok rendezése, a vizek bőségéből fakadó károk csökkentése volt. Ez hangsúlyosan befolyásolta mind az intézményrendszer, mind pedig a tudományos munkálkodás, illetve a teljes vízgazdálkodási informatika alakulását. Számos okból viszonylag erőtlenül fejlődött a vizek hasznosítása, és az ország még mindig számottevő kiaknázatlan hidrológiai potenciállal rendelkezik. Hat évtizede vett lendületet az öntözés alkalmazása, és ehhez kapcsolódóan vált bizonyossá, hogy az ország felszíni vízkészletei mennyiségileg igen kedvezőtlen eloszlásúak. A készletek korlátait majdnem kizárólag műszaki intézkedésekkel törekedtek tágítani; elmaradt az igények és a használatok szabályozási lehetőségeinek föltárása. Ezt később a rohamos iparfejlesztés során jelentkező vízhiányok megszüntetésére igyekeztek pótolni, de a vízkészlet-gazdálkodás hatékonysága még növelhető.