Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)
3. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: A vízvagyon állapotának változása a XX. században
382 Orlóci I. -Szesztay К. A felszín alatti vízvagyonnak történeti és XX. századi alakulását jól jellemzi az USA nedves éghajlatú dél-dakotai fennsíkjáról induló és Nebraska, Kansas és Oklahoma államokon át a száraz éghajlatú Texas-i területek homoksivatagaiba torkolló OgaUala-víztartó-rcndszer példája. Ennek a hatalmas méretű (mintegy 100 m vastagságú és összesen mintegy 3700 km -nyi vizet tároló) felszín közeli víztartónak a tágabbkörű hasznosítása a XIX. század közepe táján indult meg szélkerekekkel hajtott szivattyúzással. A szivattyúk 10 m körüli emelési magasságával egy-egy szélkerék mintegy 3 ha-nyi terület öntözéséhez tudott vizet adni. Bár a szélkerekek és a kutak száma gyorsan szaporodott, ilyen korlátok között a kitermelt vízhozam mindenütt a természetes utánpótlódás mértékén belül maradt. Az olajiparban kifejlesztett fúrási technológiák és nagyteljesítményű szivattyúk alkalmazásával és az 1930as évek rendkívüli szárazsága és porviharai által növelt vízigények hatására a második világháború idejére az Ogallala-víztartóra támaszkodó nagyüzemi öntözés adta az USA növénytermesztésének 15-20%-át és állattartásának mintegy 35-40%-át. A vízkitermelés folyamatos növelésével - elsősorban Kansas államban - megkezdődött a vízszintek lassú süllyedése. Az 1970-es évekre az újabb aszályos évjáratok hatására a vízszint egyre gyorsabban süllyedt és a vízkitermelés üteme helyenként meghaladta az utánpótlódás 10-szeresét is. Az érintett államok kormányzatai szerződésben rögzített kvótákkal próbálták ugyan a kitermelés ütemét fékezni - és a mélységgel növekvő szivattyúzási költségek egyre több kisgazdaságot szorítottak rá az öntözéses gazdálkodás feladására - az 1990-es évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a mintegy 150 ezer kút üzemben tartásával a 20-25 ezer éven át felgyülemlett óriási vízvagyont a XX. századi növekedési arányok mintegy 100-150 évre összesűrítve gyakorlatilag teljesen kimerítik és mintegy 20-30 éven belül a víztartó-rend szer teljes elapadásával kell számolni (Mc Ncill 2000). 1.8. A világkereskedelem virtuális vízexportja A növénytermesztésen és állattartáson alapuló emberi történelem mintegy 10-15 ezer éves hajnalkorától egészen a legutóbbi néhány évszázadig az adott területen eltartható népesség számát az elsődleges szervesanyag termeléssel mért ökológiai potenciál döntően befolyásolta. Ha ezekről az évezredekről és évszázadokról statisztika készülhetne, a mezőgazdaságilag művelt terület viszonylagos nagysága és a népsűrűség minden bizonnyal szorosan kapcsolódna egymáshoz és az adatok valahol a 3. ábra „K" jelű „világátlag" vonala közelében rendeződnének. A két tényező egymáshoz viszonyított alakulását az 1975. évi statisztikai nyilvántartás szerint jellemző országonkénti pontjelek azonban - mint az ábrán látható - nem mutatnak semmiféle határozott elrendeződést és úgyszólván az ábra teljes mezőnyét betöltik. A pontjeleknek a világátlag vonalához viszonyított helyzete azt mutatja, hogy a 300 fő/km 2-t meghaladó népsűrűségű Hollandiának, Belgiumnak és Japánnak (az ábra 50, 39 és 29 számú jelei) az egyensúly eléréséhez az ország területét többszörösen túlhaladó mezőgazdasági területre volna szüksége; a másik szélsőség irányából pedig az ország területének nagy többségét mezőgazdasági művelésben tartó Dél-Afrika, Argentína és Ausztrália (az ábra 7, 19 és 37 sorszámú pontjelei) a jelenleginél sokszorosan nagyobb népsűrűséget is el tudnának tartani.
