Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

3. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: A vízvagyon állapotának változása a XX. században

380 Orlóci l.-Szesztay К. az északi partvidék folyótorkolati szakaszai (elsősorban a Lyon-i és azAthén-i öböl melegvizű medencéi) csatlakoztak. A Pó völgyének városi szennyvizeit és műtrágya hulladékait befogadó észak-adriai öbölben 1872 és 1988 között összesen 15 különösen heves és tartós algavirágzást észleltek, amelyek közül az 1969. és 1988. évi okozott igen súlyos károkat a vízi élővilágban és az idegenforgalomban. A közel-keleti olajnak a Szuezi-csatornán és a Földközi-tengeren történő gyorsan növekvő mennyiségű szállítása folytán а XX. század második felében az eutrofizálódás mellett az olajszennyeződés vált a térség másik legtöbb kárt okozó környezeti gondjává. Az 1980-as évekre a tankhajók öblítővizével és a szállítási folyamat más kellően nem szabályozott és ellenőrzött tevékenységével évente átlagosan mintegy 500-800 ezer tonna olajhulladék jutott a vízbe és a kritikus időszakban a tenger felszínének mintegy 10-15%-át borították olajfoltok. A belső áramlás és a hullámzás végül is ezek jelentős részét a partokra sodorta és - különösen az algásodással és az ipari szennyezésekkel párosuló északi szakaszokon - gyakorta vezettek a fürdőzés és a vízi sportok betiltására. Az 1990-es években az európai partszakasznak átlagosan mintegy 10%-án nem felelt meg a víz az Európai Unió közegészségügyi előírásainak - bár a fürdőzési tilalmat nem mindig rendelték el. Összefoglalóan és előretekintően a Földközi-tenger vízminőségi helyzete semmiképp nem rosszabb, sőt határozottan jobbnak mondható az iparosodott vidékek más beltengereire - például a Fekete-tengerre, a Balti-tengerre, vagy a Japán-tenger parti öblözeteire - jellemző átlagoknál. Ennek oka egyrészről az öntisztuló képességnek kedvező vízháztartási és áramlási viszonyokban (elsősorban a viszonylagosan rövid, 40-50 év körüli, átlagos vízkicserélődési időben), másrészről az utóbbi néhány évtized folyamán az Európai Unió által kezdeményezett átfogó és valamennyi parti országra kiterjedő vízminőség védelmi program előrehaladásában jelölhető meg. A természeti környezetet érő szennyezések végső befogadójának, a világtengernek mint zárt beltengernek a méretei mellett ma még а XX. század növekedési arányai is eltörpülnek. Ugyanakkor hangsúlyozni kell egyrészről, hogy ha az óceánok medencéi valaha is elszennyeződnének, ezek tisztítására és regenerálására gyakorlatilag nem volna lehetőség; másrészről figyelembe kell venni, hogy az óceáni élővilágnak és a biogeokémiai folyamatoknak legnagyobbrészt (mintegy 70-80%-ban) a szárazföldeket övező „kontinentális padok" sekély vizű szegélyei és beltengerei adnak otthont, vagyis ezeknek geometriai méreteiknél jóval nagyobb a tényleges plan etáris jelentősege. /. 7. A felszín alatti vizek hasznosítása és elapadása A szárazföldekre hullott csapadék az elpárolgás és a folyóvízi lefolyás útján ( /. ábra) csaknem teljes egészében (a nagykiterjedésű vízgyűjtőmedencék átlagában mintegy 95-99%-ában) visszakerül, illetve benne marad az éves és évszakos ritmusú felszíni vízkörforgásban. Az 1-5%-nyi mélybeszivárgási csapadékhányad (amelynek helyenkénti értéke a geológiai szerkezettől függően a nagytérségi átlag többszöröse, vagy töredéke is lehet) azonban utat talál a mélyebb fekvésű és szemcsés szerkezetű vízvezető és víztározó üledékes rétegek, valamint a repedezett vulkáni-