Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

1. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: A vízgazdálkodás anatómiájának vázlata

A vízgazdálkodás anatómiájának vázlata 29 A hazai fejlődés lényegileg különbözött az európaitól. Nyugat-Európában a korszakváltás a fejlődés szerves folyományaként és az országoknak csak kisebb részeit érintően ment végbe. Ezzel szemben a Duna-medencében egy országnyi elpusztult gazdaságú és mocsárrá vált területen kellett - a háborúkat követően, a XVIII-XIX. században —új társadalmi életteret teremteni. A folyók szabályozása és az ártereket uraló szántóföldi gazdálkodás nemcsak új életmódbeli és társadalmi feltételeket teremtett, hanem alapvetően megváltoztatta a természeti körülményeket is. Az ártéri gazdálkodás korában még sokrétű, mozaikos táj végül az erdők és fasorok kiirtásával egyhangú mezőgazdasági tájjá változott. Az ármentesítéses gazdálkodásban a folyók társadalmi megítélése értékelése alapvetően eltért az előző felfogástól. Az ártéri gazdálkodásban ugyanis a folyókat olyan erőforrásnak (természeti készletnek) tekintették, amelyeknek használati értékét az árvizek ismétlődése és mértéke határozta meg. Ezzel szemben az árterek szántómüvelésével és területfejlesztésével a folyók veszélyforrássá, az élet és a vagyon számottevő kockázati tényezőjévé váltak. Amíg az előző korszakban az árvíz elmaradásának éhezés volt a következménye, addig az ármentesítésen alapuló gazdálkodás korában töltésszakadás esetén az árvizek kárt okoztak. A folyók hasznainak kiaknázására és az árterek vízellátásának növelésére vonatkozó társadalmi igények jelölték ki a folyóvölgyi vízgazdálkodás újabb — XX. századi —feladatait, nevezetesen: a vízjáték szabályozását duzzasztómüvekkel, valamint a vízkészlet nagytérségi elosztását és a vízi úthálózat bővítését csatornarendszerekkel. Ma már az európai folyók többsége a hegyvidéki szakaszaikon völgyzárógátas tározókkal, a síkvidékeken pedig vízlépcsők láncolatával szabályozott. Ezeknek a folyami müveknek számos országban igen jelentős szerepük van nemcsak a villamosenergia-termelésben illetve az áruszállításban, hanem a vízparti üdülésben és sportolásban is. Hazánk ma bár már a századfordulón kapcsolódtunk a folyóhasznosítás új irányzatához —a kihasználatlan lehetőségek tekintetében tűnik ki az európai országok sorából. Vízlépcsőinknek elsősorban az aszályos területek vízellátásában, valamint egyes folyóink élövizes állapotának fenntartásában van szerepük (pl. Körösök, Ráckevei-Dunaág, stb.). Annak, hogy a fenntartható fejlődés eszméje érvényesüljön a folyók szabályozásában és hasznosításában, látszólag egyszerű a feltétele. Nevezetesen az, hogy meg kell fogalmazni a mérnöki munka új, a gazdasági, a társadalmi és az ökológiai érdekeket összehangoltan kifejező kritériumait. Ez a kívánalom nem elégíthető ki a meglévő vagy egy múltban feltételezett természetes élővilág védelmére illetve revitalizálására vonatkozó jogi kötelezéssel. Nemcsak a gazdasági fejlesztéshez, hanem az elért színvonal fenntartásához is szükséges beavatkozás elkerülhetetlenül megváltoztatja a folyó és hatásterülete vízháztartását, anyag- és energiaforgalmát. Különösen bonyolítja a problémát az, hogy bármely helyen történik beavatkozás, az nem csak közvetlen környezetében fog hatni, hanem a folyó teljes dinamikájában indít meg új egyensúlyra törekvő, általában hosszú idejű folyamatot. Ebből következően pedig nemcsak az egyes élőhelyek statikus igényeit, hanem a folyó teljes ökológiai rendszerének dinamikusfeltételeit kell megfogalmazni.