Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

2. füzet - Hankó Z.-Bauer M.: A bősi vízlépcső üzemvízcsatornájának hidrobiológiai (ökölőgiai) változásairól

220 Hankó Z.Bauer M. akkor a jobb oldali mellékágban, a Mosoni-Dunában, a felhagyott DH/íö-mederben (a dunakiliti duzzasztóműtől alvíz felé), valamint a jobb oldali „hullámtéren" a víz mozgása kifejezetten folyami típusú és ezért a vízrészecskék (biológiai állapota), amelyek a különböző útvonalakon az útjuk végére érnek, potamobiológiai (folyami biológiai) jellegűek. Minden egyes vízrészecske útvonala a Dunába torkollik (Szapnál vagy Gönyűnél) ; és minthogy mind az érkező vízrészecske, mind a befogadó víztest potamobiológiai tulajdonságokkal jellemezhető, ezért hidrobiológiái/ökológiái konfrontáció nem valószínűsíthető. E meggondolások tanúsítják, hogy nemcsak a bal oldali, hanem a jobb oldali útvonalak vízáramlása sem tér el a kifejezettem potamológiaí jellegű vízáramlástól, és ezért a magyar oldali vízáramlás is folyami jellegűnek tekintető a hidrobiológiái/ökológiái minősítés szempontjából. A tervezett öntöző és lecsapoló csatornarendszerek (együtt a „hullámtér" és a felhagyott Duna-meder szabályozott vízjárásával) képesek a Szigetköz mentén fenntartani a kedvező talajnedvesség és talajvízszín állapotot. Még egy geológiai különlegességet kell bemutatni. A Kis-Dunától a Mosoni-Dunáig (északtól délig) és Pozsonytól Szapig (nyugattól keletig) egy nagy geológiai „üst" található, amit homokos kavics üledék tölt ki, s amely Európa egyik legnagyobb frissvíz tartalékát foglalja magában. Eredetileg („természetes állapotában") egy közvetlen kapcsolat létezett a felszíni és a felszín alatti vizek között, és ezért, a felszín alatti víz színe közel volt a talaj felszínéhez. Évtizedek óta a felszín alatti víz színe fokozatosan csökkent, ahogy a vízutánpótlás a felszíni vizekből csökkent az árvízmentesítési és a folyószabályozási tevékenység nyomán, és egyidejűleg a vízkivétel a felszín alatti vizekből fokozatosan növekedett. A természetközeli állapot visszaállítása mesterségesen megnövelt vízutánpótlással érhető el. Ezt szolgálja a tervezett öntözés, a szabályozott vízutánpótlás a „hullámtereken" és a felhagyott (eredeti) Duna-mederben. Még egy fontos kérdést kell megválaszolni: vajon, a mennyiségileg kielégítő, mesterséges utánpótlás nem okoz-e kedvezőtlen minőségi következményeket a feszínalatti vizekben. Az egész rendszerben az áramlás állapota folyami tulajdonságokkal jellemezhető, s ezért a víz minősége sem tér el jellegzetesen az eredeti (természetközeli) állapottól — kivétel a dunacsúnyi (felvízi) tározó, ahol a víz hidrobiológiái/ökológiái állapota átmeneti jellegű a folyamszerü és a tószerü állapot között). A továbbiakban figyelembe kell venni, hogy a folyamszerü áramlási sebesség karbantartja a folyóvíz medrét is, megakadályozva a nagyon finom szemcséjű hordalék kiülepedését (ami toxikus komponenseket is tartalmazhat). Mindezek nyomán a vízrészecske a beszivárgás útvonalán nem szennyeződik. Egyetlen kivétel a dunacsúnyi (felvízi) tározó, ahol ez a veszély nem zárható ki (és ezért ezt az üzemelés során figyelemmel kell kísérni a jövőben is). Ezek a megfontolások tanúsítják, hogy a frissvíz tartalék — általában — nincs veszélyeztetett helyzetben a dunacsúny-bősí üzemvízcsatornás alrendszer megépítése és üzemelése nyomán. Ezzel szemben megvizsgálandó az, hogy a dunacsúnyi duzzasztómű felvízi tározójában a nem kívánatos feliszapolódás tartalmaz-e (vagy nem tartalmaz) vízoldható toxikus összetevőket is, amelyek a beszivárgás során elszennyezhetik a felszín alatti frissvíz tartalékot is.