Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

2. füzet - Juhász E.: Magyarország vízi közmű ellátása

Magyarország v

izi közmű ellátása 189 dél-nyugati részén fekvő településeit-hosszú távvezetéken keresztül - Nyirádról kellett ellátni jó minőségű ivóvízzel, míg a nyári csúcsfogyasztási igényeket az időszakosan működő ún. felszíni víztisztítók (Balatonszemes, Balatonfüred, Révfülöp, Balatonvilágos stb.) a tóból kinyert víz megtisztítása útján elégítették ki. Ezek az átmeneti jellegű vízmüvek napjainkra elhasználódtak, s igen nagy gond a szigorú EU normák által előírt minőségi paraméterek biztosításához a megfelelő rekonstrukció végrehajtása. 2002-ben a szemesi berendezést a világon jelenleg legkorszerűbbnek ítélt ún. membrán technológiával sikerült újjá építeni, mely minden igényt kielégítve napi 5000 m

3-es kapacitásával járul hozzá a térség kiegyensúlyozott ivóvíz ellátásához. A csatornázás fejlesztése ebben az időszakban is másodlagos szerepet töltött be. A '60-as évek elején csak Keszthelyen, Almádiban, majd Siófokon sor került hálózat fejlesztésre és korszerű telep építésére. Az '60-as évek végétől kezdve azonban egy kisebb fellendülési időszaknak lehettünk tanúi. Az ország középvárosaiban egyremásra épültek - most már kifejezetten elválasztott rendszerű - szennyvíz-elvezető hálózatok és tisztítók. Egyebek között Baján, Kőszegen, Szentgotthárdon, Celldömölkön, Mosonmagyaróváron stb. indult hálózat építés, ám kellő hatékonyságú tisztító műre többségükben már nem jutott pénz, azaz általában csak mechanikai fokozatra futotta. Dunántúlon ekkoriban, pl. Szombathely, Székesfehérvár, Szekszárd, Marcali, Nagykanizsa, Kaposvár, Tata, Veszprém, a Tiszántúlon Szentes, Hódmezővásárhely, Orosháza, Békéscsaba, Mátészalka, a Duna-Tisza közén Kiskunhalas, Kis- és Nagykörös, Kalocsa kapott állami pénzt korszerű tisztítóra. Az észak-keleti térségben (Nógrád, Heves, BAZ) jobbára csak az iparosított városok tudtak fejleszteni, míg Szabolcs e tekintetben is „hátrányos térség" volt. Szintén a '70-es évek elején — immáron 30 éve — elsősorban üdülő övezetekben indult el az ún. regionális szennyvíz-elvezető hálózatok építése (Balaton. Dunakanyar, Mátravidék). Bár ezek a rendszerek funkciójukat (lakosság ellátása, vízminőség védelem stb.) betöltik, a hosszú vezetékekben kialakuló minőség változás (berothadás, bűz képződés) környezet „irritáló" hatást fejt ki. 1980-ban-az uránérc ellenszolgáltatásaként és szovjet tervek alapján —megépült a 140 ezer m

3/d kapacitású biológiai résztisztítást végző észak-budapesti szennyvíztelep, de a közelmúltig mindössze alig 50%-os terheléssel működött. Nagysága ellenére az iszap stabilizálása a mai napig sem megoldott. A gépészeti berendezéseket (rácsok, homokfogó, iszapvíztelenítő stb.) igen rövid idő után korszerűtlenségük miatt le kellett cserélni, a beépített ,,szárítót(?)" pedig nem is állították soha üzembe. 1985-től az Országos Vízügyi Hivatal közreműködésével (beruházás irányításával) beindult 8 város szennyvíztisztítási programja, melynek keretében Győr, Komárom, Esztergom, Oroszlány, Tatabánya, Miskolc, Debrecen, Pécs tisztító müveinek építése tartozott. (Szolnok, Szeged pénz hiányában a programból kiszorult.) A kezdeti lendület után Oroszlány, Tatabánya, Esztergom telepei elkészültek. A többieknél az 1990-től bekövetkezett a csökkentett állami támogatás következtében a munkálatok lelassultak s a tervezett befejezési időponthoz képest csupán 8-10 évvel