Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

1. füzet - Kozák Miklós: A vízerő-hasznosítás és a lefolyás-szabályozás, mint a fenntartható fejlődés alapjai

A vízerő-hasznosítás és a lefolyás-szabályozás, mint a fenntartható fejlődés alapjai 91 tekintetében mérhetetlen hátrányokkal jár. A szakemberek és döntéshozók felelőssége jövőben csak növekszik, mert hazánk vízkészletének 95%-a külföldi eredetű. Már itt le kell szögezni, hogy a magyar vízgazdálkodás világszerte elismert szakemberei ilyen nehéz és mostoha körülmények között is-a marginális vízgazdálkodási kérdésekben — mindig világosan látták feladataikat, és távlatokban is helytálló döntéseket hoztak. Elég csak a Tisza és mellékfolyóinak szabályozását, az aszály sújtotta Tiszántúl és Körösök völgyének víz ellátását, a lakossági és az ipari vízellátásra tett törekvéseket említeni. Nem a vízügyi ágazat szakembereinek, hanem a döntéshozók felelőssége, hogy egyes problémák (bányák okozta ivóvízbázisok sérülése, nagyarányú ipari vízszennyezések, számos vízügyi nagyberuházás elmaradása, vagy be nem fejezése és torzóként hagyása, számos infrastruktúra elhanyagolása, a Duna és a Tisza szabályozásának és hasznosításának befejezetlensége, a pénzügyi források elmaradása miatt, stb.) megoldásai nem kielégítők. A biztonságos, nagytávlatú és a fenntartható fejlődés alapelveinek megfelelő energiaellátás terén is súlyos a helyzet. Köztudott, hogy az emberiség szellemi fejlődése szinte trend-jellegúen, fokozatosan növekszik, de a gépek megjelenésével a XIX. századtól e téren robbanásszerű változás történt: felgyorsult az energiatermelés foszszilis bázisú anyagainak (szén, kőolaj, földgáz) kitermelése, felhasználása, majd elégetése, vagyis megsemmisítése. Az energia-felhasználás üteme lényegesen gyorsabban emelkedett, mint az emberiség lélekszáma, aminek legnagyobb kára, a víz, a levegő és a környezet elszennyezése, a többé sohasem pótolható ásványvagyonok szisztematikus pusztítása. A fajlagos évi energiafelhasználás és környezet károsítás terén még kirívóbb ellentmondások vannak. Amíg egyes fejlett országokban az egy főre jutó áramfelhasználás eléri a 12 000 KWh/év értéket, addig egyes fejletlen országokban {Ázsia, Afrika) ez csak 15-20 KWh/év, ami a demokrácia szemszögéből is elgondolkodtató. Ugyanakkor ezeknek az országoknak igen jelentős kihasználatlan vízenergiájuk van (IHA 2000). Mára világméretű aggodalommá vált, hogy hosszú távon, ez az emberiség, és a tudomány fejlődését elsődlegesen meghatározó energiastratégia a fenntartható fejlődés szempontjából tarthatatlan, annak ellenére is, hogy a homo sapiens és a tudományok fejlődésének ez a legfőbb tényezője. Ezt egyértelműen bizonyítja az a szédületes ütemű műszaki fejlődés, aminek az energiatermelés és felhasználás utolsó 150 évében vagyunk szemtanúi ( VITUKI 1994). Az értelmes homo sapiens nemcsak tovább akar élni, — hiszen ezért neveli gyermekeit, utódjait —de a tudomány fejlesztése terén is tovább akar lépni, amihez az energia elengedhetetlen. A nagy kérdés tehát az, lehetséges-e, és hog\>an lehet biztosítani ennek hosszú távú feltételeit. Scheuerlein (1998) kifejti, hogy a fenntartható fejlődésnek számos alapelve nincs tisztázva, ezért e fogalom is ingatag. Egy dolog biztos, a jelenlegi pazarló technikával a fenntarthatónak vélt fejlődés nem biztosítható, hiszen az energiatermelés a kimerülés felé tartó, évmilliók alatt kifejlődött, többé sohasem pótolható fosszilis anyagokat használja fel, miközben ezek számos melléktermékeinek