Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

4. füzet - Domokos Miklós: Még egyszer a simuló eloszlásfüggvények misztifikálásáról

Még egyszer a simuló eloszlásfüggvények misztifikálásáról 661 korántsem azonos a Klemes (2002) által az L-momentumok kapcsán élesen bírált „regionális integrálással"!) 5. A SEOFV-ek a TEOFV-ek (tartóssági görbék) értelmezési tartománya — a múltban észlelt legkisebb adatoknál kisebb és legnagyobb adatoknál nagyobb értékek irányába történő — kiteijesztésének (extrapolációjának) az eszközei. Ha ez a kiterjesztés — pl. az észlelt adatsor hosszánál ritkább visszatérési idejű árvizek meghatározása érdekében — egy-egy földrajzi régió egészére történik, akkor fontos alapelv, hogy e célra a régió minden pontjában azonos matematikai típusú SEOFV-eket kell előállítani, mert az extrapolációval kapott értékek csak így lesznek összemérhetők („azonos biztonságúak") (Domokos-Nováky 1994). A régióban egységesen alkalmazandó SEOFVtípust vagy fizikai megfontolás alapján választják ki, vagy pedig —és ez a tanácsosabb megoldás! - a régió vizsgált észlelési pontjainak többségében a legjobban illeszkedőnek bizonyult függvénytípust a régió valamennyi pontjának TEOF-éhez illesztik. 3. A simuló eloszlásfüggvények misztifikálása Az utóbbi évtizedekben mind a hazai, de még inkább a nemzetközi szakirodalomban elterjedt az a-sokszor a szemfényvesztés határán is túllépő —nézet, hogy a SEOFV-ek (amelyeket előszeretettel neveznek „eloszlási modellek"-nek) a TEOFVhez képest lényeges többletinformációt adnak az EEOFV-röl. (Klemes 2002-as tanulmánya jelentős részében e nézet szemfényvesztő voltát leplezi le és állítja pellengérre.) A ködösítést az is jól szolgálja, hogy a külföldi szakmunkák többségében a TEOFV-ek meg sem jelennek, minthogy a „modelleket" közvetlenül a mintaelemekből (pl. a nálunk még kevésbé ismert, de Klemes által különösen élesen bírált L-momentumok segítségével) állítják elő és a TEOFV-hez való illeszkedésük jóságát - úgy, ahogy az pl. a 3. ábrán megtörtént - nem is vizsgálják. Az „eloszlási modellek" felsőbbrendűségének a vélelme sokszor azon a kijelentésen alapul, hogy elvi struktúrájukba ismert fizikai törvényszerűségek ill. megfontolások is beépültek s ily módon az észlelt adatsorokhoz képest „többletinformációkat" is tartalmaznak (Zsuffa 1975). Ezen a priori fizikai megfontolásokról - amelyek pl. a beszivárgó csapadék-hányadra, vagy a vízfolyás-medrek kiürülési görbéire vonatkoznak—azonban a közelebbi vizsgálatkor rendszerint kiderül, hogy a valóságot szükségképpen oly mértékben szimplifikálják, hogy javítás helyett inkább csak rontják a rájuk épülő „eloszlási modellek" hitelét. Álláspontunk - Klemes-éve\ összhangban — változatlanul csak ez lehet: a matematikai statisztika Glivenko-féle alaptétele szerint valamely VV örökre ismeretlen EEOFV-ének egyetlen becslése létezik, mégpedig a VV-ra vonatkozó statisztikai mintából előállított TEOFV (tartóssági görbe). Az utóbbihoz jól illeszkedő - azonban a TEOFV-nél nem jobb közelítést biztosító — SEOFV-ek gyakorlati célokra jó szolgálatokat tehetnek (regionális általánosíthatóság, egységes extrapolációs lehetőségek). A SEOFV-típusok és paraméterbecslési módszerek szakirodalma szinte áttekinthetetlen gazdagságú, terjedelme pedig — legalábbis azok számára, akik egyetértenek a fenti bekezdés állításával— érthetetlennek tűnik.