Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

4. füzet - Domokos Miklós: Még egyszer a simuló eloszlásfüggvények misztifikálásáról

654 Domokos Miklós lyik ismert valószínűségi hálózatban egyeneseként megjelenő (Klemes 2002, 1. ábra) -tartóssági görbe felső végét „szemmértékkel" (szabad kézzel vagy vonalzóval) meghosszabbítjuk, mint ahogy azt elsőként, 1914-ben, Allan Hazen amerikai mérnök tette. A Klemes (2003) idézett cikkéhez fűzendő jelen hozzászólásomban csupán azt kívánom felidézni, hogy a fenti felismerés már az 1968-1973 időszakban, a hazai szaksajtóban, magyar szerzők tollából is olvasható volt és a Magyar Hidrológiai Társaság különböző rendezvényein is elhangzott, ám az akkoriban a nemzetközi szakirodalomból nálunk is terjedő és virágzó, dekoratív hidrológiai-statisztikai áramlatokkal szemben - a tárgykör jóval mértéktartóbb hazai és külföldi kézi- és tankönyvei (Yevjevich 1972, Csoma-Szigyártó 1975, Zsuffa 1975, Kontur-Koris-Winter 1980) által is sugallt józan mérnöki szemlélet ellenére — gyakorlatilag sem akkor, sem azóta nem érvényesülhetett. 2. Két magyar szerző álláspontja 196&-73-ban A két magyar szerző említett tanulmányainak (Domokos-Szász 1968, Domokos 1972, Domokos-Szász 1973) a jelen hozzászólás tárgyához kapcsolódó fő megállapításai a következőkben foglalhatók össze: 2.1. Az eloszlásfüggvények három fajtája A bármely valószínűségi változó (VV) (pl. a vízhozam, a vízállás) értékei és a hozzájuk rendelhető meg-nem haladási valószínűségek kapcsolatát definiáló (síkbeli) eloszlásfüggvénynek elvileg három változata ill. változat-csoportja különböztethető meg (1. ábra)\ — a VV elméleti (valódi) eloszlásfüggvénye (EEOFV), amelynek a tökéletes megismerése az emberi eleme számára lehetetlen, — a W tapasztalati (empirikus) eloszlásfüggvénye (TEOFV), amelyet magát (vagy pedig a 0,5 valószínűségre tükrözött, egyenértékű változatát) a hidrológiában és a vízépítésben tartóssági görbének is nevezzük (/. ábra) s amely a VV-ra vonatkozó észlelési adatok, mint statisztikai minta-elemek, nagyság szerinti rendezésének a segítségével állítható elő, — a VV TEOFV-éhez illeszthető simuló eloszlásfüggvények (fitting distribution functions, Yevjevich 1972) (

SEOFV) serege, amelyeknek az illesztése történhet vagy szabad kézzel („szemmértékkel"), vagy célszerűen kiválasztott valószínűségi hálózat felhasználásával (geometrikus illesztés), vagy akár numerikus matematikai apparátus igénybevételével. Az utóbbi esetben többnyire úgy, hogy a valamely — tapasztalatok vagy fizikai megfontolások alapján — előre kiválasztott függvénytípus képletében szereplő 2-3 állandó szám („paraméter") értékeit a VV-ra vonatkozó statisztikai minta elemeiből - pl. a közismert momentum- vagy a maximum likelihood-módszer alkalmazásával — kiszámítják („becslik"). Az így kapott egy-egy SEOFV-nek a TEOFV-hez való illeszkedési